Váratlanul nekiment a Honvéd Kórháznak az elmúlt időben sokat bírált sürgősségi osztályt vezető Zacher Gábor főorvos.  A doki kemény kritikákkal illette az intézményt, és ma beadta felmondását. A honvédelmi miniszter is lépett egy katonást, a toxikológusnak ugyanis nem kell letöltenie a felmondási idejét.

 

Zacher  azzal indokolta váratlan döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése pedig egyben a beteg számára is veszélyeztető. Azt mondta, az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását.

Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni

Szeretek itt dolgozni, de kénytelen voltam a döntést meghozni. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam – közölte Zacher Gábor.

A doki  két hónapos felmondási ideje október végén jár le, addig mindenki azt hitte ő vezeti majd a kórház sürgősségi osztályát. Azonban a HM kórház belső ügyeit kiteregető Zacher ügyében váratlan lépést húzott a miniszter. Zachernak ugyanis nem kell letöltenie a felmondási idejét.

A Honvédelmi Minisztérium Zacher Gábor felmondásának hírére úgy reagált, az orvos szerződése év végével lejár és nem akartak ezt meghosszabbítani. Pályázatot írtak ki. Feltehetőleg a sürgősségi osztályon történt sok fura és megmagyarázhatatlan haláleset miatt sem akartak a katonák már Zacherral közösen dolgozni.

 

hírdetés
hírdetés