Bajban a NAV arra ugyanis nem gondoltak, hogy több ezer munkás bérét kell kifizetniük, és bérszámfejtést kell elkészíteniük. Az előzetesbe került futballmenedzser és Human Operator Zrt munkaközvetítő cég számláit zárolták, így hiába lenne fedezet, akkor sem tudnak fizetni a több ezer alkalmazottnak. A dolgozóknak most egyenként kell jelentkezniük a NAV-nál és kérni a havi fizetésüket ez azonban iszonyatos plusz munkát jelent majd az adóhatóságnak..

Több ezer olyan diák lehet, aki nem kapta meg munkabérét a Czeglédy Csabához köthető hálózat, az I Love Diákmunka fizetésképtelenné válása miatt.

Czeglédy ügyvédként az MSZP, a DK és Botka László jogi képviseletét is ellátta, emellett Szombathelyen önkormányzati képviselő és futballmenedzser, akinek a játékosai neves NB I-es csapatoknál játszanak.

Czeglédyt és nyolc társát a NAV hárommilliárd forintos adócsalással gyanúsítja, amit az iskolaszövetkezeti-hálózaton keresztül valósítottak meg 2013 és 2016 között.

Sok diák utoljára az áprilisi munkájáért kapott rendben fizetést, a károsultak azt fontolgatják emiatt, hogy nem veszik fel a munkát. Az I Love Diákmunka szerződött partnerei között több nagy üzletlánc – Tesco, DM, Müller, Rossmann – is van, akiket rosszul érinthet a hirtelen kieső munkaerő.

Az I Love Diákmunka mögött álló egyik legjelentősebb szereplő, a Human Operator Zrt. már tavaly is botrányba keveredett, akkor a McDonald’s-ban dolgozó több száz diáknak nem tudtak időben fizetni. A munkaközvetítő hálózat elleni nyomozás miatt zárolták a cég számláit, így hiába lenne fedezet, nem tudnak fizetni. Azonban a NAV köteles a béreket kifizetni a cégek számláin lévő pénzekből. Minden alkalmazottnak jelentkeznie kell a NAV valamelyik irodájában.

 

A konkrét esetet nem ismerem pontosan. Azonban tény, hogy a cégek számláin lévő pénzek nincsenek címkézve, így a NAV sem tudhatja mi az, ami bérre megy. Így minden egyes dolgozónak be kell jelentkeznie egyesével az adóshatósághoz.  A NAV ezután fizet az alkalmazottaknak a cég számláján lévő pénzből, mert az bér. Természetesen ehhez mindenki vigye a szerződését magával és adja le a NAV irodájában. Azt javaslom, hogy minél elöbb minden alkalmazott menjen a hozzá legközelebb eső NAV-ba vigye a papírjait és kérje a fizetését. A NAV ezt köteles megoldani különben kárt okoz a dolgozóknak bár ez iszonyatos plusz munka lesz az adóhatóságnak, hisz feltehetőleg több ezer alkalmazottról van szó.  – mondta dr. Szabó  Gyula ügyvéd.

hírdetés
hírdetés