Bandika szabadult. Az alvilág egykoiri pénztárnokának tartott Lakatos András minden leszámolási ügyben segítette a nyomozók munkáját. Most kiengedték, bár várja a jogerős ítéletét a több százmilliós csalási ügyében. Azért ne lepődjünk meg, ha nem kell majd dutyiba mennie Bandikának vagy épp megint kereket old.

 

Az alvilág pénztárosaként ismert Lakatos András több százmilliós csalási ügyét másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán tárgyalja.

 

Mint ismeretes a társaság tagjai 2009 és 2012 között több tucat nemzetközi szállítmányt saját raktáraikba irányítottak, ezzel 355 millió forint kárt okoztak. A vádlottakat 2017 júliusában bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék, 3-5 év közötti fegyházbüntetésre ítélte őket.  Az ítélet akkor a fellebbezések miatt nem volt jogerős. Lakatos András, „Kisbandi” 5 év fegyházat kapott első fokon.

A Debreceni Ítélőtáblán most megszüntették Kisbandi letartóztatását, és a másodfokú eljárás befejezéséig bűnügyi felügyeletét rendelték el.

A határozat szerint a vádlott a kijelölt lakását engedély nélkül nem hagyhatja el. A szabályok betartását a mozgását nyomon követő elektronikus eszközzel, valamint rendőrjárőr ellenőrzésével kell biztosítani. A táblabíróság döntése szerint ezek az intézkedések az új büntetőeljárási törvény szabályai szerint a vádlott jelenlétének biztosítására, és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére elégségesek.

Ezzel azonban nem ért egyet a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség, s fellebbezést nyújtottak be Kisbandi letartóztatásának újból elrendelésére.

Úgy érvelnek, Lakatos András kiterjedt bűnözői kapcsolatai, széleskörű idegennyelv-ismerete, az Európai Unió területén és azon kívüli országokban fennálló üzleti és egyéb érdekeltségei, külföldi családi kapcsolatai változatlanul szökésének reális veszélyét jelentik. Bűncselekményeinek szervezettsége a bűnismétlés veszélyét is hordozza.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elektronikus nyomkövetés  csökkenti ugyan a szökés veszélyét, de megakadályozására nem alkalmas.

A vádlott elfogására 2015-ben nemzetközi elfogatóparancs alapján külföldön került sor, mivel az ellene indult büntetőeljárásban megszökött.

Az ügyészség véleménye szerint a vádlott személyi szabadságának enyhébb korlátozása továbbra sem indokolt, ezért a letartóztatás ismételt elrendelését indítványozta.

A kényszerintézkedés ügyében a Kúria határoz.

Lakatos András egyébként azt mondta az Ítélőtáblán, nem vitatja, hogy el kell ítélni, de az ügyészség indítványait megtorló jellegűnek érzi a múltja miatt.

Bandika is segítette a Portik elleni bűnügyek és így a megoldatlan leszámolási ügyek felderítését és megoldását, hisz mindenben segítette a rendőrök munkáját. Sajnos Bandika ennyi év után már mindenre másképp emlékezett, igencsak ellentétesen, mint régebben az FBI-os elfogásakor Floridában. Akkor mindent az oroszok követtek el és az ahhoz köthető maffia szervezetek. Most már Portik követett el mindent. Mindez több mint fura . Bandika ezen sikeres együttműködését akkor erőltette amikor Braziliában komoly csávába került és már szó szerint vadásztak rá a helyi éjszakai élet tagjai , feltehetőleg Bandika is pár embert átvert.

A vádirat szerint a vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagy nevű társaságokat károsítottak meg. Ezek között volt több ismert édességgyártó, élelmiszeripari cég, gyógyszergyártó, és tisztítószer gyártó. A bűnszervezet budapesti raktárában rakodtak le például 24 millió forint értékű, 22 tonna márkás csokoládét, amelyet Belgiumból Ausztriába kellett volna szállítani.

A sofőrt menet közben hívták, hogy megváltozott a lerakodás helyszíne. Nyírbátorból Ausztria és Bécs helyett 14508 eurónyi súrolószer szintén csak Budapestig jutott. 20 ezer 800 kiló fagyasztott kukorica Nyírlugosról és Debrecenből, Belgium helyett szintén a fővárosig ment. Ugyanígy „nyoma veszett” 20.236 kg ecetes asztali tormának, 46 raklapnyi, összesen 6491 kiló gyógyszernek, 51 raklapnyi, 66 millió forint értékű márkás kozmetikai terméknek, és 57 milliós CNC élhajlító berendezéseknek is. A bűnszervezet raktárába érkezett be 600 zsák habarcs, 13.680 darab másfél literes energiaital, 7 millió forint értékű gumicső, 27 hűtőpult, 5 millió forint értékű műanyag szelektív szemetes is. Ez utóbbiból hármat a debreceni használtcikk piacon találtak meg. Szintén nem ért oda a szállítási címre 35 ezer eurónyi vaj, 5 millió forint értékű kötegelt vaslemez, erdészeti emelők – csörlők, 100 ezer eurónyi gumiabroncs, 22 ezer euró értékű vascső, 24 tonna papírtekercs, 17 ezer euró értékű kohászati alapanyag, és 372 légkondicionáló berendezés sem. Ezeket egyébként nagy hazai áruházak vették meg, 169 darabot le is tudott foglalni a nyomozóhatóság – írja a vád.

A bűnszervezet összesen több mint 355 millió forint kárt okozott, amelyből mintegy 84 millió forint kár térült meg.

A bűncselekmények elkövetése után Lakatos András ismeretlen helyre távozott, így vele szemben 2013 februárjában nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Debreceni Járásbíróság. Kiderült, hogy Kisbandi Varga Tibor néven Brazíliába szökött, ahol elfogták, és 2015 áprilisában kiadatási fogvatartásba került, tavalyelőtt szállították haza.

 

hírdetés
hírdetés