Bennfentesek és polgármesteri hivatal fejesei próbáltak önkormányzati bérlakáshoz jutni Zuglóban. Azaz hivatali hatalmukkal és befolyásukkal akartak visszaélni a most polgámesternek jelölt Rozgonyi Zoltán jelenlegi alpolgármester emberei. Nos az ügy hiavatalból üldözendő lenne, de természetesen a rendőrség nem nyomoz, hisz Fideszes vezetésű jelenleg Zugló vezetése.

Az erről szóló előterjesztés elkészült, sőt meg is szavazták, ám végül az utolsó pillanatban visszakoztak. Így alig öt percen belül két egymásnak ellentmondó határozatot hozott egy pályázaton kívüli juttatásról a hivatal humán bizottsága  június 17-i zárt ülésén. Az önkormányzati dolgozóknak kiutaltak egy-egy lakást, majd vissza is vonták a döntést.

Az egész akár feledésbe is merülhetett volna, ám Várnai László független képviselő kikérte az ülés jegyzőkönyvét. A jegyző ki is adta, de a lakást kérvényezők nevét először kitakarta, s csak a perrel fenyegetőzés után fedte fel. Ekkor derült ki a képviselő számára, hogy mind az öt pályázó valójában a Papcsák Ferenc (Fidesz) vezette polgármesteri hivatal munkatársa, köztük vezető beosztásúak is.

Alig hittem a szememnek. Hárman a frissen létrejött lakásgazdálkodási osztály dolgozói közül próbáltak maguknak lakást kiutaltatni, de a másik két lakást is két dolgozó kapta volna. Az öt pályázó közül többnek van bejelentett fővárosi lakcíme, bár a kérelem indokaként azt hozták fel, hogy vidéken élnek. Az egyik csoportvezető asszony meg sem indokolta, miért kellene önkormányzati lakást kapnia. Próbált magának lakást szerezni az informatikai csoport vezetője és neje is, aki a gazdasági osztály csoportvezetője – sorolta a fejeseket Várnai László, képviselő.

Várnai úgy vélte, ez az akció már vállalhatatlan lett volna a jelenlegi városvezetésnek is, tartottak a következményektől, ezért vonták vissza az utolsó pillanatban, és próbálták meg titkosítani. Az igazi haszna egy ilyen bérlakásnak leginkább az, hogy a bérlő néhány év elteltével a piaci ár töredékéért meg tudja venni a lakást. Utána pedig már szabadon pénzzé tehető a többmilliós értékű ingatlan.

hírdetés
hírdetés