Orbán miniszterelnök úr tusványosi beszéde az amerikai-magyar professzort Charles Gatit kellemetlen érzéssel töltötte el, főként, hogy Orbán Viktor egykor a tanítványának vallotta magát. Az igazán erős kártyák az Európai Unió kezében vannak, de Amerika is tehetne azért, hogy Magyarországon életben maradjon a remény.

„Lehullt a maszk” címmel írt a The American Interest című konzervatív folyóirat honlapjára kisebb tanulmányt a Budapesten született Charles Gati. „A magyar Orbán Viktor nyíltan elfordult a nyugati típusú demokráciától Putyin Oroszországának nacionalista tekintélyuralma kedvéért” alcímű dolgozat egy 1998-as, Washingtonban tett Orbán-kijelentéssel kezdődik, miszerint mindent, amit a mai politikáról és a történelemről tud, Charles Gatitól tanulta. A professzort kellemetlen érzéssel töltötte el az erre való emlékezés, miután megnézte és el is olvasta a kormányfő által Erdélyben a liberális demokráciák alkonyáról elmondott beszédet.
Gati szerint Orbán elemzése meglehetősen gyönge és zavaros volt, prezentációjának különböző részei nem kapcsolódtak egymáshoz, az általa idézett információ egy része pontatlan volt. „Ha egy amerikai egyetemista a bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba kurzuson ilyen hosszúra fogott és hatásvadász dolgozatot adna be, egyest kapna” – osztályozott a professzor. Ugyanakkor politikai demagógiaként a beszéd szerinte működött, és az elhintett gondolatok termékeny talajra hullottak. Orbán biztosította honfitársait, hogy felveszi a harcot Magyarország olyan ellenségeivel, mint az Európai Unió és a nyugati bankok.A beszéd Charles Gati szerint primitív klisék összefüggéstelen özönét tartalmazta az Egyesült Államokkal kapcsolatban, például azt, hogy az amerikaiak egyre kevésbé kapitalista, és mindinkább feudális társadalomban élnek. Orbán ugyanakkor nem tett említést sem a gazdasági válság utáni fellendülésről, sem az amerikai technikai, felsőoktatási vagy kulturális vonzerőről, netán arról, hogy az új magyar alkotmányt iPaden írták, amely szintén az amerikai találékonyság terméke.
A szónok egy szót sem vesztegetett az orosz vagy kínai diktatúra bírálatára, nem ítélte el a Krím annexióját. Orbán szerint a liberális demokráciák velük született, rendszerszintű problémáktól szenvednek, mivel a közösséggel szemben az egyént részesítik előnyben. Számára főként ez igazolja Magyarország jelenlegi központosított, nacionalista tekintélyelvű rendszerét.
Charles Gati a beszédből azt jósolja, hogy Orbán további, még keményebb diktatórikus eszközökhöz fog nyúlni török, vagy akár orosz mintára. – A múltbeli tapasztalatok alapján az biztos, hogy képes álláspontja radikális változtatására – folytatja, s feltételezi, hogy Orbán a szomszédságban élő négy-öt millió határon túli magyarra gondol és Nagy-Magyarországról fantáziál. Gati egyetért a nyugati elemzők többségével abban, hogy a cselekvés túl valószínűtlen, hiszen az országnak szinte nincs is hadserege, nemzeti össztermékének csak 0,8 százalékát fordítja védelmi kiadásokra.
A professzor ezzel együtt felsorol három tényezőt, amelyektől függ, hogy Orbán megpróbálkozik-e azzal, hogy Nagy-Magyarország újrateremtőjeként vonuljon be a történelemkönyvekbe: elsőként újra módosítania kellene az alkotmányt és bevezetni az elnöki rendszert. Másodszor el kellene mélyítenie barátságát Oroszországgal, amihez visszhangoznia kellene Putyin Amerika-ellenes kirohanásait és belülről gyengíteni az Európai Uniót. Harmadszor pedig arra lenne szükség, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok ne figyeljen oda, és ezzel bátorítsa.
Azonban, ha Orbán tényleg a „magyar tér” bővítését tekinti küldetésének, ki kell, hogy léptesse országát az Európai Unióból, amit alapvető gazdasági okok miatt most aligha tesz meg. Annak viszont van egy kis esélye, hogy az EU szankcióinak hatására Magyarország teljes jogú tagságát korlátozott partneri viszonyra cserélné. Gati szerint Orbán biztosan élvezné, hogy ő lenne az első olyan európai vezető, aki így lépne fel Brüsszellel szemben.
A The New York Times augusztus 2-i szerkesztőségi cikkére emlékeztetve, amely sürgeti, hogy az EU csökkentse a Magyarországnak juttatott 30 milliárd dolláros felzárkózási alapot, és tűzze napirendre Magyarország szavazati jogának megvonását, Charles Gati úgy véli, hogy ez egyelőre nem valószínű. Ugyanakkor az új brüsszeli vezetés az európai értékek védelmében esetleg szankciókkal válthatja föl az eddigi dorgálást. Ebben az esetben Magyarország válaszlépéseket tehetne, Orbán népszerűsége pedig az egekbe szökne: csodálnák, amiért a mozgalmas magyar történelem hőseinek nyomába lépve vállalná a hősi és dacos kiállást, amely rövid időre csábító lehet, ám végső soron vereséghez vezet.
Washingtonnak Magyarország sem gazdasági, sem katonai értelemben nem túl fontos, ami számít, az a magyar kormány növekvő ellenségessége a demokratikus értékekkel – a sajtó- és vallásszabadsággal, a civil szervezetek működésével – szemben.
A tanulmány végén Charles Gati négy pontban sorolja fel, mit tehetne az amerikai kormány:
1. Bátoríthatná az Európai Uniót, hogy tűzze napirendre Magyarország tagságának kérdését.
2. Tudathatná a szenátussal, hogy nem sürgős Colleen Bell nagyköveti kinevezésének jóváhagyása, ha szükséges, az Obama-kormányzat egy magyarul tudó karrierdiplomatát küldhetne Budapestre.
3. Alacsonyabb szintre helyezhetné a diplomáciai kapcsolatokat a feleslegesen nagy budapesti nagykövetség létszámának csökkentésével, és alacsonyabb rangú diplomatára bízhatná a washingtoni magyar nagykövettel való kapcsolattartást.
4. Büszke, de udvarias kulturális háborút folytathatna a hivatalos sajtóban papoló Amerika-ellenes gengszterekkel, a jelenleginél jobban támogathatná Amerika barátait az értelmiségben és a politikai elitben.
Ezek az EU rendelkezésére álló eszközök kivételével kicsiny, de jelképes lépések, ugyanakkor a legtöbb magyar elég gyorsan értékelné, hogy életben tartjuk a reményt – zárja írását Charles Gati.

hírdetés
hírdetés