Öt évet kapott az a férfi akinek a kutyái szétmarcangoltak áldozatukat. Az ebek végzetes támadását többen jó előre megjósolták. A vádlott eb tulajdonos azzal próbált védekezni, hogy  a 67 éves áldozat azért halt meg, mert bement a birtokára és ott támadtak  kutyái. A szakértők szerint azonban ez nem fedi a valóságot.

Nyolc kutya támadt rá egy férfi tanyaszomszédjára Nagyhegyesen. A 67 éves áldozatnak esélye sem volt a falkában támadó ebekkel szemben, ezért a kórházba szállítás után három nappal belehalt sérüléseibe. A kutyák gazdáját, Cz. Sándort a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt marasztalta el, és a 750 ezer forintos bűnügyi költséget is ráterhelték. A nyolc kutyától a környékbeliek is tartottak, és figyelmeztették a vádlottat, aki két méter magas kerítéssel vette körbe a birtokot, de az ebek így is kiszöktek. A támadás után Cz. Sándor azzal védekezett, hogy az áldozat az ő birtokára tévedt. A szakértők szerint azonban az állatok vonszolták át a kerítésen az áldozatot. A debreceni törvényszék az ügyben öt év felfüggesztés mellett két év fogházbüntetésre ítélte a felelőtlen férfit, de az ítélet még nem jogerős. Az ügyész súlyosbításáért, a védő pedig a felmentésért fellebbezett.

Post expires at 6:50am on Friday November 10th, 2000

hírdetés
hírdetés