Kunhalmi Ágnes lett az MSZP budapesti elnöke. A posztra Tüttő Katával ketten pályáztak, végül a párt fővárosi küldöttgyűlése csütörtökön 53 szavazattal Kunhalmit választotta meg, míg ellenfele 48 voksot kapott. A politikus korábban lapunknak azt mondta, számára kezdetben az a legfontosabb, hogy a közösség, amelyikhez tartozik stílust váltson. A szocialista pártban folytatódik a tisztújítás, pénteken egyebek mellett Pest megyében választanak új vezetőt.

Szoros versenyben Kunhalmi Ágnest választotta elnökké a budapesti MSZP küldöttértekezlete. Kunhalmi a párt Jókai utcai székháza előtt várakozó újságíróknak elmondta, hogy ő 53 szavazatot, a másik jelölt, Tüttő Kata pedig 48-at. Kijelentette: Tüttővel folytatott versenyük bizonyítja, hogy a szocialista pártnak van jövője, a budapesti tisztújítás pedig a baloldal megújításának a kezdete volt.

Azt is közölte, hogy hamarosan lesz közös ellenzéki főpolgármester-jelölt. Ma Budapestet gazdasági és politikai értelemben teljesen tönkre akarják tenni, ezt Tarlós István nem tudja megakadályozni, csak a fővárosi lakosok – fogalmazott. A fiatal politikus néhány napja lapunknak azt mondta, számára kezdetben az a legfontosabb, hogy a közösség, amelyikhez tartozik, stílust váltson. Nagyon örülne, ha az új csapatban Tüttő Kata feladatot vállalna, annál is inkább, mert kevés Magyarországon a női politikus, kivált olyan, aki annyit tud a fővárosról, mint ő – jelentette ki Kunhalmi.

A szocialista pártban egyébként folyik a tisztújítás. A megyei szervezetek élére eddig több újonc is került, de van, ahol a régi vezetők újrázhatnak. Baranyában a jövőben is Puch László korábbi pártpénztárnok irányítja a szocialisták munkáját, Somogy megyében ismét bizalmat kapott Harangozó Gábor, az országos választmány elnökhelyettese, Szabolcsban újraválasztották Veres János volt pénzügyminisztert, Fejér megyében Horváth Andrást, aki az előző ciklusban az MSZP országgyűlési képviselője volt, Győr-Sopron megyében pedig a szintén korábbi parlamenti képviselő Kránitz László újrázhat, míg Bács-Kiskun megyében Király József, Zalában pedig Fodor Csaba vezetheti tovább a területi szövetséget.

Borsodban Varga László váltotta Gúr Nándort. Varga tavasszal Miskolcon egyéni mandátumot szerzett és jelenleg a szocialista párt elnökségi tagja. Komárom-Esztergom megyében Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes utóda Ujházy Emil lett, a Hajdú-Bihar megyei szervezetet pedig Huszka Imre irányítja a jövőben. A következő napokban a többi megyében szintén megválasztják az MSZP helyi vezetőit és lesznek, akik ismét elnyerik a tagok bizalmát. Várhatóan helyén marad Gőgös Zoltán agrárpolitikus, a párt Veszprém megyei elnöke, Pest megyében viszont, ahol ma még Tóbiás József, az MSZP elnöki székének várományosa vezeti a szövetséget, pénteken várhatóan új elnököt választanak.

hírdetés
hírdetés