Azért az elég morbid, hogy a munkahelyi balesetben a kezét elvesztő tiszaújvárosi nőt azzal vádolja a munkáltatója, hogy  szándékosan csonkította meg magát. Érdekes vád, elmélet, csak akkor miért akart kártérítést adni volt alkalmazottjának a tésztagyár. Nos kíváncsian várjuk mikor derül ki, hogy kinek van igaza.

 

Évekkel ezelőtt leszakította egy nő alkarját munkahelyén a tésztagép, amelyről szakértők megállapították, hogy rossz volt, nem működött a retesze. Kártérítést kért, de az először felajánlott összeget nem fogadta el. Per lett az ügyből, ahol a munkáltató képviselője meglepő állítást tett most.

 

A munkáltató szerint nem történhetett egy tiszaújvárosi édesanya horrorisztikus munkahelyi balesete úgy, ahogy ő azt állítja. Az igazságügyi szakértők azóta megállapították, hogy nem működött a tésztagépen a retesz. A végtagját elvesztő nő is azt mondja, hogy többször is jelezte a hibát a főnökeinek, de hiába. Még oda is hívta őket a géphez, és megmutatta nekik a problémát – állította. Az asszony 18 millió forint kártérítést kért, a munkáltató viszont csak 4 millió forintot ajánlott fel nekik, amit nem fogadott el. A most kezdődött kártérítési perben érdekes fordulatot vett az ügy.

A munkáltató nem jelent meg a tárgyaláson, képviselője, Rácz Zoltán ügyvéd pedig azt forszírozta, hogy a nő szerintük szándékosan csonkította meg magát.

A kilakoltatás szélére sodródó, pszichológus segítségére szoruló asszony ezen nagyon felháborodott. Azt mondta: képtelenség, hogy valaki megkínoztatja és egy életre lenyomorítja magát.

hírdetés
hírdetés