Erősen Csurka István MIÉP elnök zsidólistájára emlékezetet a Figyelőben megjelent kétoldalas iromány, amelyben a szerző szerint összeszedték és utánajártak az állítólagos Soros-hálózat ügynökeinek, zsoldosainak, és listát készítettek többek között tanárokról, újságírókról és más különböző emberekről, akik szerintük Soros György zsoldjában állnak. ennek az újságnak az egyik tulajodnosa az LMP-s Ungár Peti, akinek a mamája a Terrorházás Schmidt Mára.

 

A fura ésmeghökkentő cikkben említett szervezetek egyébként transzparensen működnek, honlapjukon meg lehet nézni a munkatársaik nevét, de a Figyelőnek még így is sikerült a nagy utánajárás közepette több éve halott embereket is potenciális Soros-zsoldosként feltüntetni.

A Figyelő Soros-listáján szereplő emberek és szervezetek azóta igyekeztek publikusan is reagálni Schmidt Mária és fia az LMP-s  Ungér Peti hetilapjának munkájára.

A Magyar Helsinki Bizottság a saját blogján szedte össze külön pontokban, hogy mit gondolnak a Figyelő cikkéről:

  1. Nincsenek „Soros-zsoldosok”
  2. Ez a lista hazug.
  3. A lajstromozás a legrosszabb történelmi időket idézi.
  4. A lista elvitatja a legalapvetőbb szabadságjogok gyakorlását.
  5. A lista célja a megfélemlítés.

Végül az utolsó pontot ezzel zárják: Felszólítjuk a Figyelőt és a lap tulajdonosát kövesse meg azokat az embereket, akik nevével visszaélt. És arra kérünk mindenkit, tartózkodjon efféle erkölcsileg és az elemi sajtóetika szerint is elfogadhatatlan listák készítésétől és közrebocsátásától. Még most kell véget vetni a feketelistázásnak, amíg nem késő.

hírdetés
hírdetés