A Központi Nyomozó Főügyészség szerint csak a jó szándék vezette Tállai András NAV-elnököt, amikor levitte a benzin árát Mezőkövesden. Ezért Szél Bernadett feljelentését visszadobták. Hogy NAV-elnökkéntés politikusként csinálta mindezt, nem feltétlenül befolyásolta a tárgyalópartnereit. Érdekes érvelés s kiváncsian várjuk más hasonló eseteknél, ahol nem politikus lesz a főszereplő, annak is megszüntetik-e az ügyét majd.

Nem követett el az ügyészség szerint Tállai András semmi rosszat el akkor, amikor Mezőkövesden leszállította az egyik MOL-kútnál a benzin árát. Az államtitkár és NAV-elnököt Szél Bernadett LMP-s frakcióvezető, miniszterelnök-jelölt jelentette fel hivatali visszaélés gyanúja miatt.

A törvény szerint az a hivatalos személy, aki jogtalan hátrány okozása vagy jogtalan előny szerzése érdekében a, hivatali kötelességét megszegi, b., hivatali hatáskörét túllépi, vagy c., hivatali helyzetével egyébként visszaél, az hivatali visszaélést követ el, és Tállai esetében ez feltételezhető. A büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés. Az intézkedés Tállainak jogtalan politikai előnyt hozott, hiszen azt a látszatot keltette, hogy NAV-elnökként ilyen dolgokat el tud érni, a MOL-nak pedig hátrányt, mert bevételveszteség érte.

A Központi Nyomozó Főügyészség viszont máshogy látja, nem történt itt semmi, Tállai csak az a képviselői esküjét követve érdeklődött a probléma iránt – az ügyészség szerint Tállai András országgyűlési képviselőként a köz érdekében járt el.

Az pedig, hogy Tállai NAV-elnök és államtitkár, nem feltétlenül befolyásolta a tárgyalópartnereit.

hírdetés
hírdetés