A kórházban kapott zacskóba rejtette magzatát egy thai nő. A rendőrök így csak a szerencsének köszönhetik, hogy meg lett a bizonyíték a fiatal 31 éves nő ellen, aki feltehetőleg a terhessége alatt olyan hatású készítményeket szedett, melyek fogyasztásának következtében elvetélt.

A kórházban kapott zacskóba rejtette magzatát egy thai nő. A rendőrök így csak a szerencsének köszönhetik, hogy meg lett a bizonyíték a fiatal 31 éves nő ellen, aki feltehetőleg a terhessége alatt olyan hatású készítményeket szedett, melyek fogyasztásának következtében elvetélt.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói magzatelhajtás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként azt a thaiföldi nőt, akit a mentőszolgálat munkatársai december 21-én a hajnali órákban szállítottak kórházba. A kórházi vizsgálatok során derült ki, hogy a nő nemrég szült vagy elvetélt. A rendőrséget a kórház orvosai értesítették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai azonnal megkezdték annak a lakásnak az átvizsgálását, ahonnan a nőt kórházba szállították és a helyszínen véres nyomokat is találtak, de a csecsemőt sem ott, sem a környéken nem találták meg.

Az események tisztázása közben kiderült, hogy a 31 éves nő az orvosi vizsgálatot megelőzően a kórházban kapott egy zsákot, hogy ruháit a vizsgálat előtt azokba tegye bele.

A rendőrök a kórházban később ebben a zsákban találták meg a 25 hetes körüli magzatot.

A nő elsődleges meghallgatása során elmondta, hogy közvetlen a vizsgálatot megelőzően, vetkőzés közben elvetélt, azonban erről az orvosokat nem tájékoztatta.

A csecsemő halálának körülményeit a rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértő bevonásával kezdte vizsgálni, melynek elsődleges megállapításai szerint a csecsemő halva született.

A nyomozás során beszerzett további adatok alapján gyanú merült fel arra, hogy a nő terhessége alatt olyan szereket, készítményeket szedett, melyek hatására elvetélt, ezért a nőt magzatelhajtás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

hírdetés
hírdetés