Véghajrájába ért az első főpolgármester jelölt előválasztás Budapesten. Holnap délig lehet szavazni arról, hogy Horváth Csaba (MSZP) vagy Karácsony Gergely (Párbeszéd) legyen a baloldal közös főpolgármester-jelöltje és Tarlós kihívója.

Véghajrájába ért az első főpolgármester jelölt előválasztás Budapesten. Holnap délig lehet szavazni arról, hogy Horváth Csaba (MSZP) vagy Karácsony Gergely (Párbeszéd) legyen a baloldal közös főpolgármester-jelöltje és Tarlós kihívója.

 

A szavazás hétfőn indult, akkor Karácsony azt nyilatkozta : nagyjából 10,000-es előválasztási részvétellel jelenleg elégedett lenne, hiszen új demokratikus formát tesztelnek. Hozzátette, mindenkit szavazásra buzdít, „aki történelmet kíván írni Magyarországon” az előválasztás intézményével.

Az már most látszik, hogy ennél jóval magasabb lesz a részvétel, hiszen csak hétfő és péntek közt több mint 28 ezren voksoltak, és a két jelölt beszámolói szerint ma is álltak a sorok a sátrak előtt.

Horváth Csaba a mai bejelentkezésében, miután megköszönte az eddigi támogatást és mindenkit szavazásra buzdított, az „odafigyelő Budapestről”, az idősekről való gondoskodás szükségességéről és ezzel kapcsolatban az egészségügy „visszavételéről” beszélt.

Karácsony Gergely pedig Újbudán kezdte a napot, ahol a lakáspolitikától a fakivágásokig rengeteg dologról beszélgetett a kerületben felmerülő problémák kapcsán.

Az előválasztás annyiban bizonyosan úttörő kezdeményezés, hogy a legutóbbi önkormányzati választások főpolgármester-jelölti túlburjánzásához képest biztosan egyértelműbb helyzetet teremtene, ha Tarlós István ellen az ellenzék minél kevesebb jelöltet küldene csatába.

 

hírdetés
hírdetés