Fordulat a nyáron megerőszakolt ceglédi kislány ügyében. A súlyos üggyel gyanúsított apa, aki előzetesben van, már vállalja a hazugságvizsgálatot is, ha kell és állítja semmi köze az esethez.

Fordulat a nyáron megerőszakolt ceglédi kislány ügyében. A súlyos üggyel gyanúsított apa, aki előzetesben van, már vállalja a hazugságvizsgálatot is, ha kell és állítja semmi köze az esethez.
A kislány még októberben került kórházba, s a család akkor azt mondta az orvosoknak, hogy egy betontömb esett rá, úgy sérült meg a combja, a bokája és a hüvelye. Az eset után a család másik gyerekét azonnal nevelőszülőknél helyezték el, az apát pedig a lánya vallomása alapján pár hete letartóztatták.
Az előzetes szakértői vélemény szerint az apja és egy ismerőse erőszakolhatta meg a kislányt.
A gyanúsított apa ügyvédje ragaszkodik ahhoz, hogy a sértett gyermeket román tolmács jelenlétében is hallgassák ki. Mint ahogy indítványozták a poligráfos vizsgálatot is az apa tekintetében.

Mint ismeretes a szörnyű eset után hónapokig a rendőrség senkit sem gyanúsított meg. Dolgoztak az igazságügyi szakértők, majd több embertől DNS- mintákat vettek. Ezután lett a kislány apja gyanúsított, azonban társát még keresik a rendőrök.

Az előzetesben lévő apa feltehetőleg továbbra is dutyiban marad, amiről hamarosan dönt a bíróság.

hírdetés
hírdetés