Fordulat a liberális ügyvéd büntetőügyében 21 hónapnyi raboskodás után . A bíróság ugyanis megszüntette Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletét, lekerült a jeladó a szombathelyi ügyvédről és politikusról, így mostantól kezdve szabadlábon védekezhet.

Fordulat a liberális ügyvéd büntetőügyében 21 hónapnyi raboskodás után . A bíróság ugyanis megszüntette Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletét, lekerült a jeladó a szombathelyi ügyvédről és politikusról, így mostantól kezdve szabadlábon védekezhet.

Mint ismert Czeglédi Csaba ellen adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség. A vádirat alapján dr. Czeglédi Csaba – a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és ügyvezetője – 2011-től kezdve olyan bűnszervezetet hozott létre, melynek célja a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaságok kötelezettségének csökkentése, illetve meg nem fizetése volt.

Az ügyészségi közlemény alapján a Czegédy által irányított bűnszervezet működésének ideje alatt több Magyarországon működő multinacionális vállalat részére közvetített diákmunkaerőt, 2011 és 2017 között.
Az ügyészség szerint Czeglédy a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezet elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vezetőkig. A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 személy vett részt, az ügyészség pedig összesen 6,2 milliárd adócsalással vádolta őket.

Czeglédyt 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, ezután pedig előzetes letartóztatásba került. Tavaly március 1-jén, miután a független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, mentelmi jogban részesült, így elhagyhatta a börtönt. Ám másfél nap múlva mentelmi jogát felfüggesztették és gazdasági csalás gyanúja miatt ismét őrizetbe vették.

Ezt követően a Szegedi Törvényszék tavaly decemberben megszüntette a letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét. Tartózkodási helyének szombathelyi otthonát jelölték ki.

Czeglédy most a Facebook oldalán tett közzé egy meglepő posztot, melynek alapján úgy tudni, hogy megszüntették vele szemben a kényszerintézkedést, így a továbbiakban szabadlábon védekezhet majd.
Czeglédy posztjában azt írja:

“Csaba szabad. A bíróság a mai napon a kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataimra, a kötődésemre, az eljárás során eddig tanúsított magatartásomra figyelemmel megszüntette velem szemben a kényszerintézkedést.

hírdetés
hírdetés