Nagy vihart kavart az MTA 30 éve nem látott öncenzúrája és az, hogy két előadó le lett húzva feltehetőleg politikai okokból. Látszik, hogy az MTA az EMMI-nél is anno rengeteg vihart kavaró Palkovicshoz került. Így mindezek tekintetében nem kíván cenzúrázott eseményen szerepelni Kertész János az MTA rendes tagja. Inkább szólt előre, hogy az ő tudományterületét is lehet például korrupció kutatására használni.

Lemondta a Magyar Tudomány Ünnepére tervezett előadását Kertész János Széchenyi-díjas kutató, az MTA rendes tagja és a CEU Hálózat- és Adattudományi Tanszékének vezetője.

Mint közösségi oldalán  Kertész írja, megdöbbenéssel értesült róla, hogy az Akadémia „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt”, illetve politikai vonatkozások miatt letiltotta a rendezvény két előadását.

Ezek az intézkedések botrányosak, a magyar történelem sötét korszakait idézik- fogalmazott Kertész.

Ő a hálózatelméleti előadást tartott volna. Ám mint az MTA főtitkárhelyettesének címzett levelében kitér rá, az alkalmazások között kitért volna a korrupció problémájának hálózattudományi megközelítésére is.

Ennek a témának is vannak politikai vonatkozásai. De ne aggódjon, előadásomat ezennel lemondom. Nem kívánok egy olyan rendezvényen szerepelni, amelyet cenzúráznak – zárja levelét Kertész.

NAgy kérdés lesz-e folytatása a nagy cenzúrának és, hogy ezt hány akadémikus fogja tűrni.

hírdetés