Tolnanémedi lakói nem süllyedtek olyan mélyre mint a település ex városvezetője. Így az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a fogyatékos embereknek épülő lakásotthonok telkeiről vasárnap rendezett népszavazás Tolnanémediben. Mint ismeretes az ex polgi szinte hergelte a helyieket, nehogy befogadják a fogyatékkal élőket. Ezért is kellett népszavazást kiírni.
A 864 jogosult közül 184-en vettek részt a szavazáson, és 182-en szavaztak érvényesen – közölte Takács Erzsébet, a helyi választási iroda (hvi) vezetője az MTI-vel.

A Tolna megyei község lakóinak a következő kérdésre kellett válaszolniuk: “Akarja-e Ön, hogy Tolnanémedi község önkormányzatának képviselő-testülete visszavonja a 25/2017./III.22./ÖK számú határozatát, melyben intézményi férőhely kiváltásához ingatlant (5 db építési telket) biztosít?”
A hvi-vezető tájékoztatása szerint az érvényesen szavazók közül 161-en igennel, 21-en nemmel voksoltak. A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha a jogosultak fele érvényesen szavaz, és eredményes, ha a az érvényes szavazatok több mint fele ugyanúgy válaszolja meg a feltett kérdést.
A referendum előzménye az volt, hogy a tolnanémedi képviselő-testület 2017. március 22-i határozatában telkeket biztosított négy lakásotthon és egy foglalkoztató műhely számára. A lakásotthonokba a belecskai Mechwart András Otthon fogyatékkal élő lakói költöznének, összesen negyvennyolcan.

Vígh László, a község független polgármestere a népszavazás kiírása után az MTI-nek azt mondta, hogy a népszavazás kezdeményezője szerint a lakásotthonok “rontani fogják a település életét”.

 

hírdetés
hírdetés