Elegük van a Fideszes újpesti polgármesterből és a futball csapat belga tulajdonosából is a szurkolóknak ! Ezt pedig csak tetézte a bajnoki rajt csúfos veresége is. A drukkerek üzentek, elég érthető módon.

Nem sikerült az Újpest FC bajnoki rajtja az Illovszky stadionban, pedig a Vasas még lilába is borította az új kölcsönadott stadiont. Vignjevic mester fiai leégtek csúnyán. A baj előszele pedig a drukkerek üzenete volt.

A lila-fehér szurkolók nem hűlyék és átlátnak a rostán. Így szerintük a csapat körüli viták, hangulatkeltések csak két személynek tudhatóak be. Az egyik a kerületi Fideszes polgármester Wintermnatell Zsolt. A másik a focicsapat belga tulajdonosa.

Idézzük a drukkerek üzenetét: “Polgi kevesebb Facebook poszt. Ne addig legyél Újpest szurkoló, amíg hasznod van belőle”.

A drukkerek szerint a pénzen acsarkodik a két nagyember, amelyből ki ki a maga malmára akarja hajtani azt a bizonyos  „vízet”.  Wintermnatelt azért is besavazták, hogy túl sokat posztol és osztja az észt a közösségi médiában, ahelyett, hogy tenne is valamit a csapatért.

hírdetés
hírdetés