Brutális verekedés történt az egyik ismert bevásárlóközpontban Pátyon. Mi úgy tudtuk a kisebb tömegverekedés Budaőrsön történt. A bunyót pedig kamerák is rögzítették. A PMRFK végül segített a kusza ügy megfejtésében.

Brutális verekedés történt az egyik ismert bevásárlóközpontban Pátyon. Mi úgy tudtuk a kisebb tömegverekedés Budaőrsön történt. A bunyót pedig kamerák is rögzítették. A PMRFK végül segített a kusza ügy megfejtésében.

Az Esti Újság kapott egy infot, hogy igen brutális verekedés volt Budaőrsön egy bevásárlóközpntban. Volt sérült, meg kamera felvétel is. No meg kissebb pánik a durva jelenetek miatt. Írtunk is a PMRFK illetékeseinek, hogy utána járjunk a nem hétköznapi esetnek, hisz azért ez nem szokványos eset, hogy ahol hemzsegnek a kamerák, dulakodás, verekedés legyen. Nos kiderült, a helyszín tekintetében rossz infót kaptunk de valóban volt egy kisebb csetepaté az egyik ismert bevásárlóközpontban. A budaörsi rendőrök így gyanúsítottként hallgatták ki a 70 éves pátyi férfit.

A jelenlegi adatok szerint egy 70 éves férfi 2019. november 8-án 8 óra körül egy Pátyon található áruházban kabátja alá rejtett egy üveg bort és két újságot. Ezt követően a kasszánál megvásárolt egy doboz sört, majd távozni akart az üzletből, azonban cselekményét a biztonsági őr észlelte és a helyszínen visszatartotta. Ekkor a férfi megpróbálta ellökni a biztonsági őrt, majd a műanyag sörös palackkal fejen is ütötte. A cselekmény során a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 70 éves támadót, akit előállítottak a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene az eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.- írta a PMRFK századosa Vajta Szilvia az Esti Újságnak.

hírdetés
hírdetés