Képtelen kifizetni óriási tartozásait, ezért úgy döntött, hogy megválik a legnagyobb kincseitől. Beckernél nagy a baj.

Boris Becker 1984 és 1999 között volt aktív teniszező, méghozzá korosztálya egyik legnagyobbja. Volt világelső, és hat Grand Slam trófeát is bezsebelt, valamint összeteniszezett nagyjából huszonöt millió dollárt, de a reklámokból és az egyéb tevékenységeiből befolyt összegekkel együtt vagyona, akár a százmilliót is meghaladhatta.

Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne ennyi pénzt elverni. A most 49 éves teniszező ugyanis mindig szeretett nagy lábon élni, valamint új üzleti vállalkozásokat indítani, amik viszont nem feltétlen voltak gazdaságosak. Annyira nem, hogy Becker ellen a nyáron csődeljárás indult, mivel korábbi üzleti partnereivel, illetve privát bankokkal szemben több tízmillió fontos tartozása gyűlt fel, melyet képtelen rendezni.

Becker háromszor győzött Wimbledonban, ezeket a trófeákat pedig egyenként egymillió fontért szeretni eladni, amelyből csökkenteni tudná a tartozását. Ezeknek a trófeáknak viszont az eszmei értékük felbecsülhetetlen, ezért azon fog múlni, hogy mennyit kap érte, hogy az aki megveszi, mennyire tartja különlegesnek.

Becker a hét millió fontot érő mallorcai villáját is árulja, amitől vélhetően bőven árul alul tud majd megszabadulni.

hírdetés
hírdetés