Még kol­lé­gája, L.L. Ju­nior is a nagy bajba ke­ve­re­dett éne­kesnő ellen val­lott. Töb­ben el­ne­vet­ték ma­gu­kat a tár­gya­ló­te­rem­ben. Nótár Mary nem volt jelen a peren, akit ex-menedzsere Lakatos Róbert perelt be és követel nem csekély 80 milliót az énekesnőtől.

Botrányos, szinte már kabaréba illő jelenetekkel tarkított bírósági tárgyaláson folytatódott Nótár Mary és volt menedzsmentjének ügye, annak ellenére, hogy a tét óriási nyolcvanmillió forintot kell kicsengetnie az énekesnőnek, ha igaznak bizonyulnak a vádak.

Egykori menedzsere, Lakatos Róbert szerint ugyanis az énekesnő jogtalanul hagyta ott őket 9 év után, hiszen szerződés kötelezte arra, hogy a továbbiakban is velük dolgozzon.

LL.Junior tanú szerint kolleganőjét a szerelem megbolondította.

A drogok, amelyekről maga beszélt a sajtónak és a szerelem. Elvette az eszét az eufória, úgy érezte, hogy neki semmit sem segít a menedzseriroda, ezért minden pénzt ő akart eltenni a párjával együtt. Nem törődött vele, nem gondolkodott azon, hogy a sikereit a menedzserének köszönheti. Kilencévnyi munka van ab­ban, hogy Mary nevét mindenki ismeri ebben az országban, nem csak Borsod-Abaúj Zemplén megyében, ahova lagzikba járt haknizni – válaszolta a bírónak a zenész.

 

hírdetés
hírdetés