Verekedés tört ki, majd lövöldözés és a szamruájkard i előkerült  Gyálon szombaton délután egy közlekedési balesetet követően, amelyben három luxus személyautó ütközött. Kicsit már nevetséges, hogy ilyen megtörténhet ma Magyarországon, olyan ez mint egy igazi rossz magyar krimi. 

 

A három gépjármű eddig tisztázatlan körülmények között karambolozott. Az ütközésben érintettek és azok családtagjai a helyszínen összeverekedtek, különböző eszközökkel bántalmazták egymást, többen megsérültek.

A verekedésben résztvevő egyik személy feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből több lövést is leadott. Mire a rendőrök kiérkeztek a bántalmazásban résztvevő személyek közül többen elhagyták a helyszínt, azonosításuk jelenleg is zajlik – mondta el a sajtószóvivő.

A Dabasi Rendőr-főkapitányság garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.

hírdetés
hírdetés