A hollywoodi producert 23 évre ítélték New York államban két nő ellen elkövetett szexuális erőszak miatt. A producer ledöbbent a súlyos ítéleten és aligha szabadul élve.

A hollywoodi producert 23 évre ítélték New York államban két nő ellen elkövetett szexuális erőszak miatt. A producer ledöbbent a súlyos ítéleten és aligha szabadul élve.
Harvey Weinstein két nő megerőszakolásáért kapott börtönbüntetést, miután február végén már bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban.

Az Independent információ szerint mind a hat nő, aki Weinstein ellen tanúskodott a teremben ült az ítélethirdetés alatt, és a tárgyalásokon még legalább tizenhárman állították, hogy zaklatta vagy megerőszakolta őket a filmmogul.

Weinsteint több mint két éve semmisítette meg a #MeToo, miután kiderült, hogy évtizedeken át használta ki a pozícióját, és zaklatott több tucatnyi nőt, többeket pedig meg is erőszakolt. Sok hírességet fogdosott: Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie is elmondták, hogy zaklatta őket a producer. 2018-ban adta fel magát, és végül két nő vádja alapján tárgyalták az ügyét. Egy 2013-as nemi erőszak, illetve egy 2006-os os eset alapján döntött a bíróság, amikor Weinstein orális szexet kényszerített ki az áldozattól.
A New York Times és a New Yorker leleplező cikkei után rengeteg nő jelentkezett, hogy elmondja velük mit tett Weinstein, de végül csak két eset alapján zajlott a büntetőper, a többi ügyet polgári peres úton rendezték.

Először Weinstein nem vette komolyan a támadásokat, és azzal védekezett, hogy ő a hetvenes években szocializálódott, amikor az ilyesmi természetesnek számított. Aztán egyre inkább kiderült, hogy hosszú évtizedeken át hozta kellemetlen helyzetbe a kollégáit, ajánlkozott fel nekik, zaklatta őket, vagy a nők akarata ellenére kényszerítette őket szexre. A #MeToo-val sokat foglalkoztunk, érdemes az alábbi idővonalunkat is végigpörgetni, hogy milyen hatással volt a Weinstein-ügy a hasonló incidensekre.

hírdetés
hírdetés