A neves tévés Baló György csak azért ment az RTL Klubhoz úgy tudjuk 2015-ben, mert azt igérte neki a csatorna vezetése, hogy egy BBC-hez, CNN-hez hasonló sok-sok hírműsort kell majd csinálnia, akárcsak anno tette ezt az Egyenleg vagy az Objektív a rendszerváltásnál és esténként lesz az ő beszélgetős háttérműsora, főműsoridőben. Nos ebből végül nem lett semmi , nem lett megmondó tévé az RTL mint anno 1998-tól-2001-ig volt, amikor szó szerint még a Népszabadság és a Blikk is az RTL Híradójára vagy épp az Akták oknyomozó műsorára hivatkoztak és resszkettek a lapok főszerkesztői, hogy miről maradtak le. Balónak lett végül egy kiherélt beszélgetős, éjszakai műsora : Most pedig kapott egy táblát Baló György . S még idézünk is tőle. Ez a képmutatés felsőfoka, mi így véljük. Azt gondoljuk ez a minimum, amit tehetett a tévé, azonban Balót megfosztották a sikertől, és sajnos befeküdtek valamelyik politikai kör kérésének, ami felháborító mert az RTL alapító okiratában ott van, hogy független tévé, és a mindenkori ellenzék tévéjének kell lennie. Az is volt 2001-ig .

A neves tévés Baló György csak azért ment az RTL Klubhoz úgy tudjuk 2015-ben, mert azt igérte neki a csatorna vezetése, hogy egy BBC-hez, CNN-hez hasonló sok-sok hírműsort kell majd csinálnia, akárcsak anno tette ezt az Egyenleg vagy az Objektív a rendszerváltásnál és esténként lesz az ő beszélgetős háttérműsora, főműsoridőben. Nos ebből végül nem lett semmi , nem lett megmondó tévé az RTL mint anno 1998-tól-2001-ig volt, amikor szó szerint még a Népszabadság és a Blikk is az RTL Híradójára vagy épp az Akták oknyomozó műsorára hivatkoztak és resszkettek a lapok főszerkesztői, hogy miről maradtak le. Balónak lett végül egy kiherélt beszélgetős, éjszakai műsora : Most pedig kapott egy táblát Baló György . S még idézünk is tőle. Ez a képmutatés felsőfoka, mi így véljük. Azt gondoljuk ez a minimum, amit tehetett a tévé, azonban Balót megfosztották a sikertől, és sajnos befeküdtek valamelyik politikai kör kérésének, ami felháborító mert az RTL alapító okiratában ott van, hogy független tévé, és a mindenkori ellenzék tévéjének kell lennie. Az is volt 2001-ig .

 

Baló Györgynek nagyon tetszhetett, hogy az RTL Klub azzal kereste meg, hogy hírműsorok tömkelegét kell csinálnia. A rutinos tévésnek a köztévé rendszerváltó egyenleg vagy Objektív műsora lebeghetett a a szee elött, így érthető módon igent mondott. Ráadásul az RTL Klub indulásától kezdve a legjobb riportereket, tévéseket és újoncokat szerződtette le, anno, 1997-ben, amivel hatalmas nézettséget ért el. A Híradó és az Akták című műsorra a napilapok naponta hivatkoztak és reszkettek a lapok főszerkesztői szó szerint esténként, hogy miről maradnak le. Ez volt az elvárás a német és belga tulajdonosoknak. Ezen időben miniszterek mondtak le, vagy épp lettek politikusok vádlottak.

A vezetés olyan anyagokat le sem adott, amelyek az újságban megjelentek, ez belső szabályzat volt. Az sem titok olyan rutinos újságírók kerültek ide, akik családja a régi rendszerben nem volt a párt és hatalom kegyeltjei közt. Azonban az első, alapító generációt leváltották , mert finomabb hírek kellettek Kotroczó Róbert hírigazgató érkezésével. Pedig az is alapelv volt az RTL alapítóinál, hogyha ütünk mondjuk a Fidesz kormányra, akkor a baloldalra is kell. S amikor a Tocsik botrányt kirobbantó nagy Fideszes hírigazgatónkat Krecz Tibort hívta valamelyik párt és kéréssel éltek egy-egy anyag miatt, ő nem volt rest és letette a telefont. Nos Kotroczó Robi nem ilyen. Nem is titkolta ezt, a csatorna pedig ekkoriban a ValóVilág sorozatokban hitt és ekkoriban kezdte az ICO, ami a Rákosi-féle médiabirodalom része volt bekebelezni az RTL Klubot. A műsorok nagy részét ő gyártotta és adta el a tévének, bevásárolta magát a részvényesek közé, és igen jó politikai kapcsolatokat is ápolt. Ő volt az, akinek Dirk Gergens vezérigazgatóval együtt jönnie kellett és, aki a TV2-nél kötött ki. a hírek háttérbe szorultak. Kotroczó bár jó szakember nem volt soha híve és nem is azt tanulta, hogy te legyél a legelső, a te híredre hivatkozzanak a napilapok és bizony politikailag is megfelelő volt a választások elött az érkezése és a TV2-től érkezett.

Nos 2001. nyarától az RTL Klub és a TV2 hírműsorai úgy készültek, hogy szinte le egyeztették a napi szerkesztők, hogy mi lesz a Híradóban és mi lesz a Hírsorrend az RTL-en és a Tényekben. Nos ez jó volt az MSZP-nek.

Nos mindez iicit fura ez egy tévésnek, egy jó tévésnek, aki arra készűlt dolgozott évtizedekig, hogy jobb legyen a konkurenciánál. Hogy a nézők figyelmét elnyerje, úgy, hogy a konkurencia nem ellenség volt, sosem így tekintettünk egymásra, legalábbis mi.
Mondhatni olyanok voltunk mint a hírszerzők. S x –féle módon, csekkoltuk az infókat, persze az úgy nehéz, ha csak Te tudsz róla. De működött.

Például a Barátok Közt sorozatot sokan nem tudják de a TV2 rendelte meg eredetileg de nem kellett nekik. Igy lett az RTL-é a sikersorozat. Mert a TV2 főleg régi baloldali liberális ex-tévéseket szerződtetett, azonban ezen tévések zöme egy új piacon, sosem bizonyított x konkurenciával szemben. Baló ekkoriban aTV+-hoz ment vezetőnek, amely biztos befutónak tűnt a TV2-mellet 1997-ben. Azonban Horn Gyula valamiért az RTL-t választotta, talán tudta, hogy ez kell a belga-német érdekeltség. Tény , hogy az RTL Klub vezetői szinte meglepődtek, amikor kiderült, hogy elnyerték a kereskedelmi frekvenciát és a TV3 kiesett.

Nos Baló György érkezése az RTL Klubhoz a Kotroczó éra közben így picit fura volt és egyben picit biztató is. Azaz, hogy az RTL visszatér a régi irányhoz ezt jelezte. Nagyon jó lett volna de nem ez lett. Baló nagy hírműsoraiból éppen csak megmaradt egy éjszakai beszélgetős műsor. Amit csak az nézett, aki szerette Balót vagy, aki nem tudott aludni.

Baló persze ezt is megoldotta zseniálisan, de nagy horderje nem lett a műsorának, és így a nagy visszatérés is elmaradt. Pedig milyen szép lett volna és milyen nagy dolog lett volna az RTL-től, Kotroczótól, Dirk Gergenstől, hogy Baló hírműsoraiból egy olyan igazi, exkluzív, leleplező hírfolyamot csinált volna, amelyre az összes lap és hírportál hivatkozhatott volna. Na ez méltó lett volna Balóhoz és megérdemelte volna, és milyen parádés emlékezetes boldog utolsó évei lehettek volna neki.

Nos mindezek tudatában egy emléktáblát kirakni Balóról , az a minimum elvárás. Sőt kötelező, de amit elvett tőle az RTL, az bűn. Mert nemcsak Balót fosztották meg a siker édes és gyógyító ízétől, hanem a nézőket is.

Ez pedig bűn, mert itt feküdt be a politikának és legfőképp a Gyurcsány-féle köröknek 2001-ben a kereskedelmi tévé és lett langyosvíz, és asszisztált 8 évig a baloldali fura érdekköröknek.

S most oly nagy hír a Baló György hírstúdió.??? S még ki is írjuk Baló egyik alap tézisét.

„Demokrácia hosszabb távon nem létezhet… informált és tudatos állampolgárok nélkül.”

Azt csak sejteni lehet, hogy Baló műsorából azért lett ez a minimál beszélgetős műsor, mert elkezdődhetett az RTL esetleges megszerzése és átjátszása a Fidesz felé, ami végül nem jött össze. Sőt a vezérigazgatót, Dirk Gergenst 2015-ben valakik, máig ismeretlenek megfenyegették, sőt ekkoriban mondta Simicska Lajos a miniszterelnökre, hogy O1G. Majd váratlanul leváltották a német tulajdonosi körök Gergenset és vele együtt annak a Rákosinak is mennie kellett a tévétől, aki a legnagyobb műsorbeszállítója volt az RTL-nek, és tulajdonsa is volt az RTL-nek. Majd milyen érdekes, hogy a TV2-nél landolt azaz a Fidesz tévénél Gergens is és Rákosi legnagyobb műsorgyártó cége az ICO is, ami elötte az RTL-nek ténykedett majd két évtizedig. Mindezen sok véletlen egybeesés lehetett Baló műsorának a gátja.De az sem kizárt, hogy Baló csak egy eszköz volt , egy feláldozható személy úgy tűnik, ami nagyon nagyon szégyenletes dolog.

Persze tudjuk a média egy mocskos világ. Főleg itthon. Ha kilógsz a sorból kicsinál a sok irigy. Ha nem vagy valamelyik politikai kör embere véged van, főleg, ha a főnököd nem véd meg. Már pedig nem szokás, ritka dolog kiállni egymásért, mert élet-halál harc folyik a munkáért. Ráadásul ma már szükség sincs igazi újságíróra, tévésre, mert azoknak nehéz azt mondani, hogy figyelj most hívott ez a politikus és nem megy le az anyag. A mostaniaknak ez már természetes.

( Publicisztika szerzője : Cs.T. Pdr )

hírdetés
hírdetés