Bizonyítottság hiányában felmentette a Budapest Környéki Törvényszék azt a két férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2015 októberében különös kegyetlenséggel megöltek egy mendei házaspárt.  A vádlottak több mint 2 évet voltak előzetesben. 

Bizonyítottság hiányában felmentette a Budapest Környéki Törvényszék azt a két férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2015 októberében különös kegyetlenséggel megöltek egy mendei házaspárt.  A vádlottak több mint 2 évet voltak előzetesben. 

 

A pénteken kihirdetett ítélet nem jogerős. A bíró rá is szólt az egyik bilincsbe vert vádlottra, aki örömében hangosan sírni kezdett, hogy fejezze be és tűrje a bírói ítéletet.

 

A vád szerint a 26 és 24 éves férfi közösen határozta el, hogy kirabolja a jómódúnak tartott idős házaspárt, tudták ugyanis, hogy milliós nagyságrendűre becsült megtakarításukat otthon tartják. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2015. október 15-én este besurrant a házba, míg a másodrendű vádlott a helyszínen figyelt. A házban pénz után kutató vádlottat a sértett férfi meglepte. Ekkor a vádlott többször megütötte, durván bántalmazta, fejét a gázvezeték csőbilincsébe verte, majd egy késsel hasba szúrta. Időközben az asszony is hazaérkezett, akit a vádlott szintén hasba szúrt, majd az addig megtalált 70 ezer forinttal és a nő mobiljával elmenekült.

A bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban nem látta bizonyítottnak a 26 és a 24 éves vádlott bűnösségét.

Az ügyben egy közvetlen, objektív bizonyíték – a helyszínen rögzített cipőtalpnyom – mellett két közvetett személyi bizonyíték, két tanúvallomás állt rendelkezésre, amelyek a vádlottak bűncselekményben való részvételére utaltak.

A vallomásokat a bíróság nem fogadta el, mivel a tanúkat szavahihetetlennek minősítette a bíróság, a kereskedelmi forgalomban kapható 43-as cipőt pedig akár egy másik, 50 kilogrammnál súlyosabb ember is viselhette.

A döntés ellen az ügyész a vádlottak bűnösségének megállapítása miatt nyújtott be fellebbezést.

 

hírdetés
hírdetés