Mondhatni olcsón megúszta a püspökladányi kamasz szatír az erőszakos szexet. Ráadásul a szexre kiéhezett fiatal a három gyermekes anyukát a nő csemetéinek a szemeláttára követte el. A nő egyik gyermeke értesítette a rendőröket, akik elülve hallgatták a megerőszakolt nő kiáltásait, kétségbe esett hangját.

Mondhatni olcsón megúszta a püspökladányi kamasz szatír az erőszakos szexet. Ráadásul a szexre kiéhezett fiatal a három gyermekes anyukát a nő csemetéinek a szemeláttára követte el. A nő egyik gyermeke értesítette a rendőröket, akik elülve hallgatták a megerőszakolt nő kiáltásait, kétségbe esett hangját.

 

Három év öt hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a kamaszt, aki tavaly májusban megerőszakolt egy hazafelé tartó hajdú-bihari nőt ittasan a három kisgyermeke előtt.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a fiatalember részbeni beismerő vallomást tett a büntetőeljárás során, és azzal védekezett, hogy a nő is akarta az általa kezdeményezett kapcsolatot.

A bűncselekmény idején még csak 17 éves fiú ittasan támadt a 33 éves háromgyermekes anyára. Hátulról a nő mögé került, majd kitépte a kezéből a maga mellett tolt kerékpárját, és a gyermekülésben ülő ötéves kisfiúval együtt elborította. A fiú ezután az út melletti sötét, füves területre rángatta a nőt, ahol háttal a földre lökte majd közölte vele, hogy az akarata ellenére is nemi aktust fog vele létesíteni. A nő alsó ruházatát lerángatta, kezeit lefogta, majd megerőszakolta.

A földön fekvő áldozat megpróbált védekezni, segítségért kiabált, de nem tudott ellenállni a nála sokkal erősebb fiatalnak. A két kisebbik gyermek annyira megrémült, hogy elmenekült, a közeli otthonuk irányába szaladtak segítséget kérni. A nő 11 éves lánya kikapta a kerékpár kosarában lévő telefont és sokkos állapotban felhívta a segélyhívót. Az operátor így a háttérből hallotta a még folyamatban lévő bűncselekményt övező kiabálást is.

Mindezen körülményeket észlelve a tettes a kerékpárjával elmenekült. A rendőrök rövidesen a helyszínre érkeztek és néhány órán belül elfogták a fiút, aki azóta letartóztatását tölti a javítóintézetben.

A szóvivő elmondta, hogy a fiú a bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el, sőt kezdetben arra hivatkozott, hogy az általa kezdeményezett szexuális kapcsolatot az asszony is akarta. A fiatal hozzátartozói többször is megpróbálták befolyásolni a nőt az eljárás során, de Szilvási László a fiatalkorúak ügyeit vizsgáló bíró által vezetett tanács a nő mindvégig következetes, és egybehangzó vallomását fogadta el.

S bár a tettes sajnálatát fejezte ki, és bocsánatot kért az utolsó szó jogán, de a bíróság nem tekintette őszintének a megbánását, miután a javítóintézetben is igyekezett teljesen elbagatellizálni a történteket. A fiút 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönére ítélték, és négy évre eltiltották a közügyektől.

A tanács elnöke az indoklása során kiemelte a fiú gátlástalan, útonállószerű elkövetési módját, és azt, hogy teljesen közömbös volt a számára az, hogy a három kisgyereke előtt erőszakolja meg áldozatát.

A bíróság ítélete nem jogerős, a fiú és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezett.

Az ügyész tudomásul vette a döntést. Az elkövető az eljárás jogerős befejezéséig javítóintézetben marad.

(cst )

hírdetés
hírdetés