ÖKO lesz a honvédség, végre. Három helyszínen összesen 500 kW összteljesítménnyel telepít fotovoltaikus kiserőműveket a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala. 

 

A fejlesztés az Európai Unió Kohéziós Alapja (KA) támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, amelynek keretében bruttó 234 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

A fejlesztések Budapest, Balatonkenese és Győr egy-egy katonai objektumát érintik. A három helyszínen megvalósuló beruházással 500 kW összteljesítményű kiserőmű létesül.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a projekt hozzájárul a villamos energia felhasználás egy részének megújuló energiaforrással történő kiváltásához.

 

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség céljai között szerepel, hogy a lehetőségeket kihasználva élen járjon a megújuló energiaforrások felhasználásában és a környezetbarát technológiák alkalmazásában, ezzel is követendő példát mutatva dolgozóinak, szakembereinek és az oda látogatóknak – közölték.

A projekt ütemezése alapján az előkészítő tevékenységek 2018-ban kezdődtek meg, a kivitelezés pedig 2019 második negyedévében valósul meg.

hírdetés
hírdetés