A Star Wars-os jármű egész biztatóan mozog azaz repül. Azonban az akkumulátorok csak 15 percig bírják.

A leginkább a Jedi visszatérben lévő hover bike-okra emlékeztet a jármű, amelyhez hasonlóval a lázadók és a birodalmiak között volt elképesztő üldözési jelenet a filmben lassan valósággá válik. A félig orosz, félig amerikai Hoversurf nevű cég sikeresen demonstrálta gépe képességeit már nyilvános teszten is, a Moszkva melletti versenypályán.

A Scorpion-3 nevű jármű 125 kilogramm tömegű és 60 km/h-s tempóra képes. Jelenleg viszont csak 15 percre elegendő a kapacitása akkumulátorainak.

Az továbbra sem világos viszont, hogy miért nem raknak valami védőburkolatot rotorokhoz, különben könnyen mészárlás lehet a vége egy elrontott manővernek. Akár a pilóta, akár a környékén bárki más számára.

A repülő motor mellett, már fogadja az előrendeléseket a holland PAL-V, a Liberty nevű repülő autó gyártója is. A gép öt éve emelkedett először a levegőbe, és idén kereskedelmi forgalomba kerül. A Liberty a legtöbb repülő autótól eltérően nem repülögéppé, hanem úgynevezett girokopterré képes átalakulni , közúton pedig zárt, háromkerekű kocsiként közlekedik. Ilyenkor a rotor összecsukott állapotban rögzül a tetőn.

hírdetés
hírdetés