Ha szeretnénk megtudni, milyen ízélménnyel jár az egyik legnemesebb skót whisky kóstolása, akkor feltétlenül Taliskert töltsünk a poharunkba. Pláne igaz ez abban az esetben, hogyha kimondottan kedveljük a karakteres, füstös és fűszeres aromákat.

Ha szeretnénk megtudni, milyen ízélménnyel jár az egyik legnemesebb skót whisky kóstolása, akkor feltétlenül Taliskert töltsünk a poharunkba. Pláne igaz ez abban az esetben, hogyha kimondottan kedveljük a karakteres, füstös és fűszeres aromákat.

Cikkünkben a világszerte elismert Talisker whisky készítésének fortélyait, az italt leginkább meghatározó tulajdonságokat, valamint a kipróbálásra javasolt változatait ismertetjük.

Így készül az egyik legnemesebb skót whisky

9%-ban lisztből, 71%-ban gabona őrleményből, illetve 20%-nyi gabona héjból áll össze a kifogástalan minőségű gabona a whisky elkészítéséhez. A szintén az ital alapját képező maláta pedig közepesen tőzegezett.

A lepárló felett tizennégy tiszta forrás található meg, a készítéshez szükséges vizet belőlük nyerik. Mindenképp ki kell emelnünk a mash tun névre hallgató hatalmas üstöt, amely valódi kuriózumnak számít a folyamat során.

A Talisker whisky kifinomult ízvilágához több összetevő is hozzájárul. Egyrészt két cefréző üstre három szeszüst jut a distilleryben, másrészt az egyenes hattyúnyaknak köszönhetően a nehezebb alkoholgőzök újradesztillálása is megoldható.

A komolyabb volumenű előállítás ma már nemcsak a lepárló területén történik, hanem a Glasgow melletti raktárban is számos hordót töltenek meg az igencsak értékes nedűvel.

A Talisker whisky karakterét leginkább meghatározó tulajdonságok

Főként azok lelhetik örömüket az egyik legnemesebb skót whisky kortyolgatásában, akikhez a markánsabb, csípősebb ízvilág áll közel. Őket valósággal megbabonázza az a kettősség, ami a Talisker egyik sajátossága.

Szenvedélyes italnak számít, amelyet a benne megtalálható aromák bősége, valamint a füstös whisky-kre jellemző ízek és illatok páratlan gazdagsága is meghatároz. Ehhez társul még az árnyalatnyi tőzegesség, továbbá az alig érzékelhető borsos attitűd.
Az erőteljesnek számító füstös első benyomások után a Talisker lecsengésében bizony ott rejtőznek a hamisítatlan gyümölcsös jegyek is. Összetett ízvilággal rendelkező, kifinomult whisky-ről beszélünk tehát, amely nem véletlenül képvisel magas minőséget.

A Talisker whisky különféle változatai

Amennyiben egyenesen a márka leginkább népszerűnek számító üstökösét kóstolnánk meg leginkább, akkor a Talisker 10 years whisky jelenti számunkra a legjobb választást. Ezáltal pillanatok alatt megtapasztalhatjuk, hogy mitől is annyira közkedvelt a brand zászlóshajójának számító ital.

Hogyha a füstös és aromás jegyek mellett az édesebb vonulatok is közel állnak az ízlésünkhöz, akkor a Talisker Distillers Edition whisky-t választva teljesülhet a vágyunk.

Trónok harca rajongóként pedig a következő koccintás alkalmával akár úgy is hódolhatunk kedvenc sorozatuknak, ha House Greyjoy & Talisker Select Reserve whisky-t töltenek a poharukba.

Nézz körül az iDrinks kínálatában, és válassz kedvedre!

hírdetés
hírdetés