15 évet kaphat a Soós-banda egykori tagja, aki két nevelt gyermekét szexuális tárgynak tekintette miután feltételesen szabadult a dutyiból. Az esetre azután derült fény, évek után, hogy N. István elhagyta élettárását és nevelt gyermekeit.

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy korábban emberölés miatt büntetett 60 éves férfi ellen két 12. életévét be nem töltött kiskorú gyermeke sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A vádlott a bűncselekményeket heti rendszerességgel követte el 2017 októbere előtt a tarnaszentmiklósi lakása mögötti romos épületben. Az ügyészség a fegyházbüntetés kiszabása mellett azt is indítványozta, hogy a bíróság a nyilvánosságot zárja ki a majdani tárgyalásról.

A vádlott korábban a hírhedt Soós-féle rendőrgyilkosbanda tagja volt, két társával ellentétben azért nem végezték ki, mert még nem volt 20 éves a gyilkosságok idején, életfogytiglanit kapott, amiből húsz év letöltése után, 2000-ben szabadult feltételesen.

A rendőrgyilkosság miatt kapott büntetés jogkövetkezményei alól már mentesült, így a férfi büntetlen előéletűnek számít. A vád szerinti bűntettért így a maximálisan kiszabható büntetés 15 év szabadságvesztés lehet.

hírdetés
hírdetés