Búcsúzzunk el a régi ötszázastól, befejeződik a bankjegycserék leglényegesebb fejezete. A búcsúzó ötszázasokkal 2019. október 31-ig lehet bárhol fizetni.

Búcsúzzunk el a régi ötszázastól, befejeződik a bankjegycserék leglényegesebb fejezete. A búcsúzó ötszázasokkal 2019. október 31-ig lehet bárhol fizetni.

 

Persze, aki ragaszkodik a régihez nincs gond, hisz a Magyar Nemzeti Bank a bevonástól számított 20 évig, azaz 2039 október végéig ad helyettük új bankjegyet.

A Magyar Nemzeti Bank több mint öt évvel ezelőtt – 2013 júniusában – döntött az 1997-ben megjelent bankjegyek cseréjéről.

A Magyar Nemzeti Bank  a 2014 és 2018 közötti időszakban megújítja a jelenleg forgalomban lévő bankjegysorozatot, s újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. –mondta  2014-brn Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke .

A tízezressel elindított csere utolsó bankjegye pedig a tavaly bemutatott, azóta jogilag már törvényes fizetőeszköznek számító új ötszázas, amely 2019 februárjában kerül forgalomba.

 

hírdetés
hírdetés