2010 és 2018 között jelentős mértékben visszaesett a bűnelkövetések száma Magyarországon. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT). A legbiztonságosabb település Szeged. Budapest pedig a legveszélyesebbek közt van.

 

A statisztikák alapján míg 2012-ben az összes elkövetett bűncselekmények száma meghaladta a 450 ezret, a tavalyi első félévben alig több mint 110 ezer esetet regisztráltak (vagyis az éves szám valamivel 200 ezer felett lehetett, de erről még nem áll rendelkezésre adat, csak az első félévről).

 

Kiemelt esetnek tekintendő az emberölés, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése, embercsempészés, garázdaság, önbíráskodás, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, lopás, rablás, kifosztás, zsarolás, rongálás, orgazdaság, illetve járműlopás.

 

Ezek száma is csökkent, nyolc év alatt 240 ezerről 100 ezer közelébe esett (szintén az arányosított első féléves adat alapján). Az adatbázis olyan részletes, hogy településekre lebontva is meg lehet nézni, egyes bűncselekmény-típusokból mennyit követtek el egy adott évben. Bár az országos bűnözési helyzet sokat javult, akadnak olyan települések, ahol bőven van még teendője a bűnmegelőzési szerveknek.

 

A 100 ezer fő feletti nagyvárosok közül 2018 első felében Szeged volt a legbiztonságosabb, a dél alföldi város büszkélkedhet ugyanis a legalacsonyabb az 1000 lakosra jutó kiemelt bűnesettel. Szegedet Debrecen, majd Nyíregyháza követte, míg a sor másik végén Budapest és Győr foglalt helyet.

 

hírdetés
hírdetés