Bróker Marcsi pere nem nagyon halad. Már most azt vélik sokan, hogy a Kun-Mediátor ügyben, 2020 előtt aligha lesz elsőfokú ítélet. A tanúk harmada az idézés ellenére sem jelenik meg a Szolnoki Törvényszéken.

Bróker Marcsi pere nem nagyon halad. Már most azt vélik sokan, hogy a Kun-Mediátor ügyben, 2020 előtt aligha lesz elsőfokú ítélet. A tanúk harmada az idézés ellenére sem jelenik meg a Szolnoki Törvényszéken.

 

A napokban újabb fél évvel meghosszabbították Bróker Marcsi azaz D. Sándorné előzetes letartóztatását, aki Belizeeről hoztak haza anno a rendőrök. Most kiderült, hogy a Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője a karácsonyt valószínűleg már otthon is töltheti. A többi között 12 milliárdos csalással vádolt karcagi nőt – miután nemzetközi elfogatóparancs alapján hazahozták a közép-amerikai Belize-ből – 2016. december 13-a óta tartják előzetes letartóztatásban, amit ítélet nélkül legfeljebb három évig, azaz idén december közepéig lehet fenntartani, hacsak addig az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletet nem hoz. Erre viszont aligha van esély. Igaz életellenes vagy maffia ügyekben a 3 éves korlát nem érvényes. Marcsika azonban megúszta a bűnszervezetese csalást.

A perben rengeteg tanút kell kihallgatni (D. Sándorné ellen az ügyészség 767 rendbeli csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat), hanem azért is, mert a tanúk harmada meg sem jelenik a tárgyaláson.

A Szolnoki Törvényszéken úgy fogalmaztak: „jelen állás szerint mintegy 140 sértetti tanút kell még a bíróságnak beidéznie és kihallgatnia. Figyelemmel a tanúk kedvezőtlen megjelenési hajlandóságára, és arra, hogy egy tárgyalási napon legfeljebb 5-6 tanú kihallgatására van lehetőség, ami tanúnként átlag 1-1,5 órát vesz igénybe, az eddigi megfeszített munkamenet fenntartása mellett is kevés esély van arra, hogy az ügyben idén ítélet szülessen.

A Kun-Mediátor volt vezetőjének ügyében az eredeti tervek szerint 2018 őszére kellett volna elsőfokú ítéletet hozni, de ez előbb az idei év elejére tolódott, majd most úgy tűnik, 2020 előtt nem is lesz döntés. Arra, hogy miért húzódik el az eljárás, a Szolnoki Törvényszék azt írta: a befejezés időpontja részben a bíróságtól független körülményektől függ. Az ügyészség ugyanis 234 tanú kihallgatására és további csaknem 500 sértetti tanú vallomásának felolvasására tett indítványt. Ez a szám pedig még változhat is, mivel – mint most kiderült – D. Sándorné mindeddig nem tett vallomást. A bíróság az eddig megtartott 24 tárgyalási napra 129 tanút idézett be, de csupán 92-en jelentek meg, azaz a beidézett tanúk csaknem 30 százaléka távol maradt.

Ha a tanúk megjelenési hajlandósága javul, azaz a szabályszerű idézésre megjelennek a tárgyaláson, így a bíróság ki tudja hallgatni őket, hamarabb zárulhat le az ügy, ha romlik, az az eljárás elhúzódását eredményezheti- fogalmaztak.

A Kun-Mediátor Kft. egykori vezetőjével kapcsolatos csalássorozat lényege a vádirat szerint az volt, hogy a cég, amely „kifelé” utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtést folytatott, és miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, nem ezt történt. Állítólag voltak olyanok, akik egész vagyonukat D. Sándornéra bízták, aki a piacinál jóval magasabb éves hozamot ígért, amit az ügyészség szerint nem a cég eredményéből, hanem a friss befizetésekből fizetett ki. A sértetteket ért károk között nagy a szóródás, volt köztük több száz millió forintos és 100 ezer forint körüli is. Az, hogy december közepén minden bizonnyal kiengedik D. Sándornét, nem jelenti automatikusan a szabadlábra helyezését. A bíróság felhívta a figyelmet, hogy, „a büntetőeljárási törvény lehetőséget biztosít enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére”. Ilyen a bűnügyi felügyelet, ami a korábbi házi őrizetnek, illetve lakhelyelhagyási tilalomnak felel meg. Viszont ebben az esetben is igaz, hogy D. Sándorné kikerül az előzetes letartóztatásból és az elsőfokú ítéletet otthonában várhatja meg.

 

hírdetés
hírdetés