Újabb magyar hegymászó tesz kísérletet arra, hogy oxigénpalack nélkül jusson fel a Mount Everestre. Az erdélyi Varga Csaba a Kalifa Alpin Csapat tagjaként készül a világ legmagasabb hegyére.

Újabb magyar hegymászó tesz kísérletet arra, hogy oxigénpalack nélkül jusson fel a Mount Everestre. Az erdélyi Varga Csaba a Kalifa Alpin Csapat tagjaként készül a világ legmagasabb hegyére.

Minden magashegyi hegymászó álma, hogy megmássza a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet. Eddig még egyetlen magyarnak sem sikerült oxigén nélkül, annak használatával pedig öt mászó jutott fel a csúcsra összesen 47 próbálkozásból – mondta az InfoRádiónak az erdélyi Varga Csaba, aki májusban szeretne ezen változtatni. Az ilyen magasságú hegyekben az az igazi kihívás, hogy oxigén nélkül érjen fel a mászó a csúcsra, hiszen oxigénpalack használatával “úgymond megfelezik a hegy magasságát.

Több mint tízezren jutottak fel eddig a világ tetejére, de kétszáznál is kevesebbnek sikerült ez oxigénpalack nélkül – mondta Varga Csaba. Szerinte az Everest standard útja hegymászó szempontból kevésbé technikai, a kockázatot a magassága, valamint a fizikai és pszichikai terhelés jelenti, a nehézsége pedig az oxigén használatának mellőzésében rejlik, és az időjáráson is kevésbé múlik a siker. Napjainkban már elég jó időjárás-előrejelzések vannak, ami megkönnyíti, hogy akkor próbálják meg a mászók a csúcstámadást, amikor egy-két nap tiszta időt prognosztizálnak.

A mászó eddig nyolc expedíción vett részt nyolcezer méteres csúcsokat támadva, amiből négyet sikerült meghódítania, kivétel nélkül oxigén és serpák segítsége nélkül. A legújabb expedícióra Budapesten is készül, elsősorban hosszú távú, minél több szintlépést tartalmazó terepfutással készül.

Több száz kilométer havonta, hetente, ez a legfontosabb, innen jön a hegymászó ereje – hangsúlyozta.

Emellett fontosak a különböző izomcsoportokat erősítő crossfit edzések, és eredményt vár a magashegyi terhelésre optimalizált légzéstechnikás edzésektől is.

A tervek szerint egy nemzetközi expedíció tagjaként vág majd neki az utazásnak, de a hegyen alapvetően tőlük függetlenül mozog majd.

“Főleg a csúcstámadáskor próbálok majd csatlakozni másokhoz, de ez majd ott dől el” – tette hozzá Varga Csaba.

Április 6-ára kell Katmanduba érnie, és május végén lesz szerinte alkalom a csúcstámadásra. Ekkor mindig van egy hosszabb, alkalmas időjárás “ablak”, ami akár egy hét is lehet. Varga Csaba szerint épp ezért nem is az időjáráson múlik majd a sikere, hanem a fizikai, pszichikai felkészültségén. Bízik benne, hogy bírni fogja a terhelést, ilyen magasan még sosem mászott oxigén nélkül. De “azért edzek, hogy sikerüljön, bár nem lesz könnyű, az biztos” – összegzett a hegymászó.

hírdetés
hírdetés