Délután északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az ország északi felén szórványosan, délebbre helyenként alakul ki zápor, zivatar, főként északkeleten hevesebb zivatar is előfordulhat felhőszakadással.

Éjszakára csökken a gomolyfelhők száma, és a napközbeni záporok, zivatarok egyre inkább alábbhagynak, ezzel együtt a Tiszántúlra korlátozódnak, ott esetenként újra is képződnek. Hétfőn a Dunántúlra fátyolfelhők érkeznek és szűrik majd a napsütést, ettől keletebbre a magas szintű felhőzethez gomolyok is csatlakoznak, amelyekből főként az északkeleti harmadban alakulnak ki kisebb záporok.

A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, az éjszakai mérséklődést követően hétfőn már csak élénk lesz. A kialakult zivatarokat átmenetileg viharos erejű széllökések is kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között valószínű. A tópartokon, illetve a nagyvárosainkban lesz a legenyhébb a hajnal.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 28 és 32 fok közt alakul.

hírdetés
hírdetés