Komoly büntetést kaptak azon kollégisták, akik tavaly novemberben a vészhelyzet bevezetését és így a kollégiumok bezárását elrendelő döntés után törtek, zúztak, őrjöngtek a BME egyik szállásán. Az ámokfutást a fiatalok felvették és fel is tették a világhálóra. Öt egyetemista van most bajban.

Két féléves tanulmányi eltiltást és két féléves kollégiumi kitiltást kapott szankcióként az a két hallgató, akik tavaly novemberben részegen zúzták szét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának egyik szobáját- közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem .

A rongálásban összesen öten vettek részt, három hallgató ellen a rendőrség eljárást folytat,
ezért az érvényes Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat előírásai szerint, a rendőrségi eljárás lezárultáig a fegyelmi eljárást felfüggesztette az egyetem.

Az egyetemisták állítólag azután kezdtek törni-zúzni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök november 9-én minden korábbinál szigorúbb járványügyi korlátozásokat jelentett be. Ennek része volt az is, hogy a felsőoktatás november 11-én átállt online formára és a kollégiumokat is bezárták.

(turi)

hírdetés
hírdetés