Hódmezővásárhelyen is kapnak a nyugdíjasok húsvétra tízezer forintos utalványt. A városvezetés szerint megtehetik, míg a közelgő polgármesteri választásokon esélyes független Márky Zay szerint egyértelműen a szavazatok megvásárlásáról van szó. A Hajrá Magyarország Párt megyei szakpolitikusa  Fehérné Horváth Katalin szerint semmiféle szavazat vásárlásról nincs szó, bár szerencsétlen lett a helyi nyugdíjasok megsegítése épp most a polgármester választás elött.

A Hajrá Magyarország Párt egyetért a vásárhelyi képviselők döntésével és azzal. hogy 11 ezer nyugdíjas kap anyagi segítséget. A párt szakpolitikusa szerint azonban az időzítés fura és egyben félreértésekre adhat okot.

A kezdeményezés jó és mi is támogatjuk. Bár csak mindig segítené a város a nyugdíjasokat, a nehéz helyzetben élőket, de ennyire nem áll jól a település, sőt. Szerintem csak az időzítéssel van baj, mert ez félreértésekre adhat okot így a hódmezővásárhelyi polgármesteri választások elött. ezt erősíti Márki Zay független polgármester jelölt felvetése, aki szerint netto meg lettek vásárolva a szavazók. – nyilatkozta Fehérné Horváth Katalin, a Hajrá Magyarország Párt, roma ügyekért felelős szakpolitikusa.

hírdetés
hírdetés