A Tenisz Szövetség után a MOHOSZ-nál is bajok vannak, amit szintén a Fideszes politikus Szűcs Lajos irányít. A horgászoknál súlyosan megszegték az adatvédelmi jogszabályokat de érthető módon itt nem jelent meg több tucat rendőr, NAV nyomozó és az Adatvédelmi Hivatal sem, mint anno a Szcientológusoknál.

A Tenisz Szövetség után a MOHOSZ-nál is bajok vannak, amit szintén a Fideszes politikus Szűcs Lajos irányít. A horgászoknál súlyosan megszegték az adatvédelmi jogszabályokat de érthető módon itt nem jelent meg több tucat rendőr, NAV nyomozó és az Adatvédelmi Hivatal sem, mint anno a Szcientológusoknál.

 

Szűcs Lajos, ahol elnököl úgy tűnik kiesik valami gond és probléma . Most azonban nem a teniszezőknél, hanem a horgászoknál áll a bál. Súlyosan megsértették az adatvédelmi törvényeket.

A kötelező horgászkártyák kiváltáshoz kértek olyan adatokat több százezer horgásztól, amelyek kezelésével adatvédelmi jogszabályokat sértettek. A fideszes képviselő Szűcs Lajos vezette Magyar Országos Horgász Szövetség nyár végéig kér haladékot a rendszer átalakítására.

Több százezer horgásznak kellett az adóazonosítóját, illetve az adókártyáját beszkennelve is feltöltenie a rendszerbe ahhoz, hogy januártól megkaphassa azt a horgászkártyát, amely nélkül sem országos, sem területi horgászjegyet nem lehetett az idén már kiváltani.

A jogsértő adatszolgáltatásról az agrárszektor.hu szerzett tudomást Magyar Zoltán, a Jobbik képviselőjének egy határozati indítványából, amelyhez egy hivatalos levelet is mellékelt. A képviselő a horgásztársadalmat érintő, tarthatatlan adatszolgáltatási kötelezettség feloldását kéri, a mellékelt levélből pedig kiderül, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is jogsértőnek ítélte a gyakorlatot, elmarasztalta a Magyar Országos Horgász Szövetséget, amely augusztus végéig kért haladékot a hatóságtól a rendszer átalakítására.

Persze mást simán, akár rendőrökkel rohan le a NAIH, ha törvénysértés gyanúja van, mint mondjuk anno a szcientológusokat de itt érthető módon ez elmaradt. Milyen kellemetlen lett volna ez a Fidesznek. Meg mégis egy kormánypárti politikus vezeti ezt a szervezetet, és nem ismeri az idevonatkozó jogszabályokat, nos kínos. Persze péterffy adatvédelmi biztos bírságot sem szabott ki a Szűcs Lajos vezette szövetségre, mert hát, ugye ez is kínos lett volna.

Mint ismeretes januártól kötelező a kártyákat kiváltaniuk a horgászoknak, ennek hiányában nem lehet horgászjegyeket vásárolni, magyarul, sehol nem lehet horgászni. A plasztikkártya a papíralapú horgászigazolványt váltotta ki. Azt pedig Szűcs Lajos, fideszes képviselő, a MOHOSZ elnöke még tavaly, a horgászok nagyköveteinek versenyén magyarázta, hogy a plasztikkártyával első körben egyszerűsödik az adminisztráció, később pedig arra is alkalmas lesz a rendszer, hogy a fogási naplókon keresztül, azokkal összekötve meg lehessen állapítani, hogy egy horgászhelyen milyen telepítésre van szükség.

 

hírdetés
hírdetés