Emberölés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken egy férfi ellen, aki értékeinek megszerzéséért megölte egy televíziós valóságshow-ban VV Fanni néven ismertté váló nőt 2017-ben Budapesten .A gyilkossági ügy furcsasága, hogy a megölt lány maradványai eddig nem kerültek elő. A vádlott  pedig már háziőrizetben van.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a 35 éves férfi – akinek nem volt állandó munkahelye és rendszeres jövedelme – a nőtől akart pénzt szerezni, ezért 2017 novemberében találkozót beszélt meg vele a sértett budapesti lakására.

A férfi ott az értékek megszerzéséért – a sértett halálába is belenyugodva – bántalmazni kezdte a nőt, aki vérző sérülést szenvedett és magatehetetlenné vált. A vádlott több értéktárgyat magához vett, emellett a nő okmányait, valamint olyan dolgokat is eltett, amelyekkel az utazás látszatát keltette. Ezután a magatehetetlen nőt az autójába tette, majd az időközben elhunyt áldozat holttestét a Dunába rejtette.

A vádlott ezután további értékeket is elhozott a sértett lakásából.

A főügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

hírdetés
hírdetés