Erős földrengés rázta meg a horvát főváros Zágráb térségét. Sokan megsérültek, az anyagi kár jelentős. A rengéseket Magyarországon is lehetett érezni.

Erős földrengés rázta meg a horvát főváros Zágráb térségét. Sokan megsérültek, az anyagi kár jelentős. A rengéseket Magyarországon is lehetett érezni.

 

Egy a Richter skála szerinti 5,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg Zágrábot, de a föld mozgását Magyarországon is érezni lehetett – jelentette a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

A földmozgás 9 kilométeres mélységben keletkezett reggel 6 óra 24 perckor. Valamivel később, 7 óra 1 perckor egy 5,1-es erősségű útórengést is érezni lehetett. Mindezt a magyarországi szeizmográfok is rögzítették, mutatjuk, mit figyeltek meg Létavértesen:

Áldozatokról nem tudni, de sérültek vannak, és az anyagi károk hírek szerint jelentősek. Leomlott falakról, összetört autókról érkeztek jelentések. Többen a lakásukban rekedtek, Zoran Milanovic államfőt evakuálni kellett.

A belügyminisztérium azt kérte az emberektől, hogy menjenek az utcára, viszont igyekezzenek betartani a szükséges távolságot egymástól, hogy az új típusú koronavírus-fertőzéseket megelőzzék.

hírdetés
hírdetés