Úgy tűnik a Fővárosi Nyomozó Főügyészség az ügyeskedő oligarchákra komoly csapást mért azzal, hogy a MAVIR felügyelőbizottságának elnöke dr.T.István mellett meggyanúsította V.József ügyvédet is, aki korábban az MSZP pénztárnoka Puch László mellett ténykedett, mostanság pedig Mészáros Lőrinc sikereit segítette. Azonban a másik nagy oligarcha csapás a gyanúsítottak közt és az előzetesben lévő három letartóztatott személy közt bizony ott van P.Bálint vállalkozó is, aki a botrányos Rácz-fürdő projektben is érintett és a nevéhez ciprusi offshore cégek sokasága is köthető, és pár politikus a múltból és a jelenből egyaránt. Úgy tűnik a Széchenyi-bank botrányos ügyeiben még sok-sok közismert név is felbukkanhat a következő hetekben, köztük milliárdosok, baloldali és kormányközeli politikusok, oligarchák egyaránt.

Úgy tűnik a Fővárosi Nyomozó Főügyészség az ügyeskedő oligarchákra komoly csapást mért azzal, hogy a MAVIR felügyelőbizottságának elnöke dr.T.István mellett meggyanúsította V.József ügyvédet is, aki korábban az MSZP pénztárnoka Puch László mellett ténykedett, mostanság pedig Mészáros Lőrinc sikereit segítette. Azonban a másik nagy oligarcha csapás a gyanúsítottak közt és az előzetesben lévő három letartóztatott személy közt bizony ott van P.Bálint vállalkozó is, aki a botrányos Rácz-fürdő projektben is érintett és a nevéhez ciprusi offshore cégek sokasága is köthető, és pár politikus a múltból és a jelenből egyaránt. Úgy tűnik a Széchenyi-bank botrányos ügyeiben még sok-sok közismert név is felbukkanhat a következő hetekben, köztük milliárdosok, baloldali és kormányközeli politikusok, oligarchák egyaránt.

 

Az Esti Újság úgy tudja a Széchenyi-bank botrányos ügyei kapcsán előzetes letartóztatásba helyezte azt a P.Bálint vállalkozót is, aki anno a balul sikerült Rácz-fürdő projektben is nyakig benne volt. Sőt ezen személy rengeteg ciprusi céget is irányított. Az, hogy a Széchenyi-bank bank vezérét dr.T.Istvánt és nejét előzetesbe helyezte a bíróság nem volt meglepetés, de P.Bálint személye igencsak előre mutató lehet. Főleg a vállalkozó kapcsolatrendszerét és üzleteit nézve.

P.Bálint igen jó kapcsolatokat ápolhatott az MSZP-SZDSZ féle fővárosi politikai elittel így juthatott a Rácz Fürdőhöz is és sok sok hitelhez.

Azonben ezen politikai szövevényes oligracha kapcsolatot talán egy villa megvásárlása szemlélteti a legjobban, amely a Gugger hegyi kilátónál található.

2006-ban P. Bálint a Rácz fürdős vállalkozó vette meg a fent említett ingatlan egy részét. Ő a Rác fürdő projektje révén lett ismert, társával, Valkó Csabával a fürdőt akarta magánbefektetőként felújítani, és mellé ötcsillagos szállodát építeni az akkori SZDSZ-MSZP vezetésű fővárossal jó kapcsolatot ápolván, állami hitel segítségével. Miután megvette a Látó-hegyi telket, az építészmérnök édesapja a következő években tervezett rá egy hatalmas kétszintes házat, 70 négyzetméteres nappalival.

2007-et írunk. Az ingatlan másik fele vajon kié volt ? Hát épp az MSZP erőskezű polgármester-helyetteséé Hagyó Miklósé. Ő pár évvel azelőtt vette egy azóta már borászkodással foglalkozó tőzsde-bróker-nagyágyútól, Debreczeni Kálmántól. Három különböző néven volt az MSZP-s politikus családjáé a panorámás ház, egy családi cége és két magánszemély rokon voltak a tulajdonosok. 2009 decemberében, amikor már forrósodott a helyzet Hagyó körül, megvált a vagyonnyilatkozatban amúgy nem szereplő háztól. Az új tulajdonos pedig az Adventum nevű befektetési alap lett, ami egy Albrecht Ottó nevű milliárdos vállalkozóhoz tartozik. Albrechtet a sajtó a közös üzleteik miatt rendszeresen együtt emlegeti az (akkor) épp MSZP-közelinek tartott Leisztinger Tamással.

A 2010-es kormányváltás így éri tehát a két ingatlant. Az egyik az állammal-fővárossal egyetértésben vitt Rác Fürdő projekt vezéréé, másiktól pedig épp csak megszabadult Hagyó, és lett egy MSZP-holdudvarral jó kapcsolatokat ápoló befektetői köré.

P.Bálinték projektje nehézségekbe ütközött a kormány- és főpolgármester-váltás után. A Rác fürdő 2010-re elkészült ugyan, de a fővárosi Fidesz, majd a Kehi is feljelentésekkel torpedózta meg az egész projektet hétmilliárdos hűtlen kezelésre, rosszul kihelyezett MFB-hitelekre hivatkozva – az eljárások egyébként mind megállapítások nélkül lezárultak. A fürdő 3 év előkészítő munka után 5 évig épült, és már több mint 10 éve áll, illetve rohad.

A beruházó azaz P.Bálint már megnyitották volna a Rác fürdőt, a Tarlós vezette főváros szerint ehhez először a csődegyezségben foglaltakat kellett volna teljesítenie P.-éknek .

A vállalkozó mindezek miatt felfüggesztette a Rácz további építését. Közben azonban P.Bálint mellé illusztris szomszéd költözött a közös telekre: 2014 májusában bevásárolta magát az akkor épp hatalma csúcsán lévő Fonyó Károly, Simicska Lajos barátja-üzlettársa. A Móna család házát vette meg, a jó állapotú épületen minimális változtatásokat hajtott csak végre, és megszüntette az osztatlan közös tulajdont: leválasztotta a házát külön helyrajzi számra.

Ez pedig szintén egy fontos esemény, hisz a Széchenyi bank vezére és Simicska igen jó viszonyban voltak. Még a Hír Tv-ben is közösen voltak tulajdonosok. De feltehetőleg Fonyó érkezése P.Bálint mellé szomszédként feltehetőleg csak a véletlen műve.

P. azonban nem sokáig élvezhette a saját telkét, kénytelen volt megválni tőle. A Rác fürdő projektbe besegítő, az ingatlanon 450 milliós jelzálogjoggal rendelkező Töröcskei-féle Széchenyi Bank zuhanórepülésbe fordult, majd 2015 novemberében egy 693 milliós NAV-végrehajtást jegyeznek be az ingatlanra. Azonban ezt is kicselezte a fiatal vállalkozó. Az ingatlan egy erre létrehozott cég, a V122 tulajdonába került. A cég a Lexan Holdingon keresztül Szivek Norberthez köthető. A volt tulajdonos és Szivek között a közös pont P. egy régi ismerőse, Komonczy Zsolt. A Lexannak például akkor még nem, de ma már a Komonczy a vezérigazgatója, mint ahogy több Lexan-cégnek az ügyvezetője is. P. Bálinttal pedig közös cégük is volt.
Komonczyt újabban már a NER-lovagok között emlegetik, de amúgy már 2010 előtt is ingatlanbizniszekben utazott. A bedőlő Rác fürdő folytatása kapcsán is felmerült a neve az ex-MNV-vezér Szivek Norbertével is.

Nagy kérdés a gőzerővel nyomozó ügyészek meddig jutnak a Széchenyi bankos hitelek és visszaosztások ügyében ? Megállnak-e vagy valóban ledarálják az ügyeskedő oligárchákat, akik úgymond összekötői a régi és a jelen rendszernek és nagy túlélői?

Az is nagy kérdés, hogy a piszkos ügyletekről tudott-e dr.T.István, aki akkoribban inkább volt elfoglalva a csőd elöl menekülő Magyarország megmentésével az ÁAK Zrt.élén ? Vagy csak kihasználták a bizalmi emberei ?

( Klubháló.hu – Csákány Tibor)

hírdetés
hírdetés