Akcióba lépett a szegedi KDNP miután elítélték a város főjegyzőjét és alpolgármesterét, igaz nem jogerősen a hírhedt parkolási ügyben. A kormánypártiak szerint nem számít az ártatlanság vélelme sem, így azonnali felmentésüket sürgetik Botka László polgármesternél az elítélt közszolgáknak.

 

A szegedi KDNP szerint, ha mindez nem történik meg, akkor kezdeményezik a rendkívüli közgyűlés összehívását .

Haág Zalán frakcióvezető azt is elmondta, hogy az ügyben rövidesen kikérik a szegediek véleményét is, egy reprezentatív közvélemény-kutatást tartanak majd.

Haág Zalán emlékeztetett, hogy a parkolóperben meghallgatták Botka Lászlót is, hiszen a polgármester legközelebbi munkatársai olyan embereknek adtak ingyenes szegedi parkolóbérletet, akiknek semmi közük sem volt a városhoz. Így kaphatott ilyet például az MSZP Makón élő megyei elnökhelyettese, éppen abban az időben, amikor a párt megyei elnöke Botka László volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jobbikos Keresztúri Farkas Csabát az MSZP-s Szondi Ildikó a 2011-es jogászbálon tanúsított botrányos viselkedése miatt szólította fel lemondásra képviselői mandátumáról egy évvel később. A szegedi közgyűlés zárt ülésen szavazott a kérdésben, és nem hívták vissza a képviselőt 2012 szeptemberében. Keresztúri végül 2013 novemberében lemondott, miután a Szegedi Törvényszék másodfokon súlyosbította az elsőfokú bíróság ítéletét, és jogerősen 10 hónap, végrehajtásban 1 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte.

Mint ismeretes bűnösnek mondta ki, és első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Mózes Ervin főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert, Botka László helyettesét és Kalmár Gábor polgármesteri kabinetfőnököt a Gyulai Járásbíróság kedden. Az SZKT két volt vezetője és a parkolási üzletág korábbi irányítója szintén felfüggesztett börtönt kapott. Azzal okoztak több mint 40 millió forintos kárt a városnak, hogy közgyűlési felhatalmazás nélkül osztogattak éves parkolóbérleteket olyanoknak is, akiknek semmi közük sem volt Szegedhez.

 

A szegedi MSZP tegnap közleményben reagált: „A Gyulai Járásbíróság véleményünk szerint ártatlanul ítélte el első fokon az önkormányzat dolgozóit. Szegeden és az ország több nagyvárosában is bevett gyakorlat, hogy pártállástól függetlenül parkolóbérletet kapnak az önkormányzati képviselők és azok az emberek, akik a településen élők képviselete során saját autójukkal közlekednek. Így kaphattak bérletet a Fidesz és a KDNP országgyűlési és önkormányzati képviselői is, akik most emiatt a városvezetés lemondását követelik. A szegedi MSZP arra kéri Haág Zalánt és a kormánypártok helyi képviselőit, hogy legyenek következetesek! Ha szerintük a városvezetés jogtalanul adott parkolóbérleteket, akkor az azt jelenti, saját maguk is törvénysértést követtek el. Ha szerintük emiatt bárkinek le kell mondania, akkor járjanak elől jó példával, és nyújtsák be elsőként saját lemondásukat, minthogy közülük is többen kaptak parkolóbérletet. Arra kérjük Haág Zalánt és a Fidesz és a KDNP helyi képviselőit, tegyenek nyilatkozatot arról, hányan vettek fel ingyenes bérletet a fizetős parkolóövezet kijelölése óta a baloldali városvezetéstől, hogy munkájukat a leghatékonyabban tudják elvégezni a választók képviseletében! Arra kérjük Haág Zalánt és társait, ha a jövőben nem kívánják a választóikat képviselni, juttassák vissza a városházára a parkolóbérleteket, és maradéktalanul térítsék meg a parkolás díját visszamenőlegesen is!”

 

hírdetés
hírdetés