Már nemcsak Hadházynak fontos, hanem más ellenzéki politikusoknak is a Korrupció Ellenes Ügyészség, amit a magyar kormány nem akar csak Brüsszel. Így az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a kezdeményezést.

 

Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést támogatja több ellenzéki párt is már. Mint ismeretes Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indította ezt az akciót Szekszárdon, ahol gyorsan be is tiltották a város erős emberei az aláírásgyűjtéseket.

Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, a kerület országgyűlési képviselője azt mondta, azért kell csatlakoznia Magyarországnak az európai ügyészséghez, mert jelenleg az uniós források nem jutnak el az emberekhez, a pénzt “Orbánék ellopják”.

A politikus a sportcsarnok felújításának ügyét hozta példaként, mert szerinte a beruházás jelentősen megdrágult az eredeti tervekhez képest.

Az MSZP és a Párbeszéd nemcsak a kerületben, hanem országos szinten is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek során egymillió aláírást akarnak összegyűjteni.

Hadházy Ákos szerint az emberek ezzel a kezdeményezéssel nemet tudnak mondani a korrupcióra és igent az Európai Unióra. Azt is mondta, hogy már mintegy 16 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Kiemelte a Momentum segítségét, valamint azt, hogy van olyan párt, amely hivatalosan nem támogatja a gyűjtést, de helyi szervezetei részt vesznek benne.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint ha Magyarország nem csatlakozik az európai ügyészséghez, akkor az “Orbán-rezsim” szétlophatja az országot.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja szerint ma a kormány a független intézményrendszer lebontásával és párkatonák kulcspozícióba ültetésével megnyitja az utat a korrupció előtt, ez ellen pedig minden valódi ellenzéki pártnak kötelessége tenni.

hírdetés
hírdetés