Az Együtt-PM azt követeli a távozó államtitkároktól, hogy fizessék vissza az államnak a különadó csökkentéséből származó 15,5 millió forintos végkielégítés-különbözetet.

Szigetvári Viktor, a szövetség társelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében sajtóhírekre utalva azt írta: a 22 távozó politikai vezető összesen 57 millió forintot kap a héten. Hozzátette: az érintettek 15,5 milliót takarítanak meg azzal, hogy az év elején “suttyomban” 98-ról 75 százalékra csökkentették a végkielégítéseket sújtó különadót.
Bírálta azt is, hogy a különadó mérséklését uniós szabályokkal és folyamatban lévő perekkel indokolták. Az ellenzéki politikus megjegyezte: a 98 százalékos különadót a Fidesz azért vezette be 2010-ben, hogy az “elmúltnyolcév” általa érdemtelennek tartott vezetőit megbüntesse.
Szigetvári Viktor jelezte: vállalhatatlannak tartják a kettős mérce alkalmazását és felháborítónak a különadó ilyen formán időzített csökkentését, a törvények személyre és pillanatnyi politikai érdekre szabását.

hírdetés
hírdetés