Kovács László a Kossuth Rádióban szellőztette meg, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció a 2018-as koordinált jelöltállítás egy fontos kérdésében, az egyéni körzetek két párt közti arányában megegyezett. A DK azonban közleményben cáfolta a megállapodást.

Kovács László volt uniós biztos azt mondta, a megállapodás szerint a 106 egyéni választókörzetből az MSZP 62, a DK 44 helyen állít majd jelöltet, a többiben pedig nem. A DK délben kiküldött közleménye szerint azonban “ezidáig nem született megállapodás” az ellenzéki pártok közt.

A Gyurcsány-párt közleménye szerint az ellenzéki pártok dolgoznak a megállapodáson, és a párt vezetői az elmúlt napokban az MSZP-n túl az Együtt, a Párbeszéd és a MOMA vezetőivel is találkoztak ez ügyben, de megállapodásról szó sincs. A Zoom.hu-nak Gréczy Zsolt négypárti egyeztetésekről beszélt, és azt mondta, hogy ha lesz megállapodás, akkor abban az Együtt és a Párbeszéd is benne lesz. A szóvivő a MOMA-t nem említette.

A koordinált jelöltállításról azért folynak tárgyalások, mert a valamilyen formájú együttműködésre nyitott pártok szerint a Fideszt akkor lehet 2018-ban visszaszorítani vagy megverni, ha a Fidesz jelöltjével szemben csak egy baloldali-liberális jelölt áll, legalább azokon a helyeken, ahol a Fidesz verhető.

hírdetés
hírdetés