Minden nyugdíjas időskori juttatásának el kellene érnie a létminimum szintjét, a 88 ezer forintot – nyilatkozta Földényi György, a Lendülettel Magyarországért nevű nyugdíjas párt elnöke. A nyugdíjasak közül minden harmadik sajnos éhezik.
Pénteken elkezdték a prémiummal és kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjak kifizetését. Ez átlagosan nagyjából 25 ezer forint pluszpénzt jelent. A nyugdíjprémium legfeljebb 12 ezer forint, ezt az összeget mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint az ellátása. (Már most többen vannak, akik kevesebb pénzt kaptak, mint amennyire számítottak).

A Lendülettel Magyarországért párt elnöke, Földényi György viszont arról beszélt, hogy az évi egyszeri nyugdíjprémium nem segít a hazai időseken. Szerinte minden harmadik nyugdíjas éhezik Magyarországon.

Aki 12 hónapon keresztül éhezik, fázik, és megélhetési gondjai vannak, ha év végén a nyugdíjának egyszer megkapja a 20-30 százalékát, avval nem oldódik meg a problémája. És azért mondja a Lendülettel Magyarországért, hogy minden nyugdíjas jövedelmének el kell érnie a létminimum összegét – mondta el a pártelnök.

A politikus arra is emlékeztetett, hogy a 13. havi nyugdíjat még a Bajnai-kormány vette el 2009-ben. Azonban akkor vezették törvénybe, hogy ha a GDP-növekedés eléri a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiumot fizetnek. Földényi szerint így hiba a jelenlegi kormány jó indulatáról beszélni. Kifogásolja azt is, hogy bár a nyugdíjakat az inflációhoz igazítják, ettől még az emelések után nem nő a nyugdíjak vásárlási értéke. Pártjával amellett van, hogy 88 ezer forintra, vagyis a létminimum szintjére emeljék a minimális juttatási szintet.

hírdetés
hírdetés