Hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést az I. kerület vezetése, mert a Red Bull Air Race rendezvények kapcsán súlyos károkat okoztak a kerületnek az ismeretlen tettesek. Mint kiderült piti pénzért használhatta a közterületet 2015 és 2018 közötti a repülő cirkusz.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést az I. kerület vezetése, mert a Red Bull Air Race rendezvények kapcsán súlyos károkat okoztak a kerületnek az ismeretlen tettesek. Mint kiderült piti pénzért használhatta a közterületet 2015 és 2018 közötti a repülő cirkusz.

A Red Bull Air Race rendezvénysorozat közterülethasználati díjának elengedésével a számítások szerint 135 millió forinttal károsította meg 2015 és 2018 között az előző önkormányzati vezetés a Budavári Önkormányzatot – jelentette be V. Naszályi Márta polgármester.

Az önkormányzat megvizsgálta a versennyel kapcsolatos papírokat, és a következőkre jutott:

Az akkor Dr. Nagy Gábor Tamás vezette Budavári Önkormányzat magánrendezvényként engedélyezte a Red Bullt Air Race-t, ennek ellenére 90%-os közterülethasználati kedvezményt biztosítottak számukra, arra hivatkozva, hogy ez egy közcélú rendezvény. Így olcsóbb díjtételt számoltak ki árusításra és a parkolóhelyekre is.

A Red Bull minden alkalommal 5 napra kért, ehhez képest minden évben csak 2 napra kapott engedélyt. Ez azt jelenti, hogy 5 nap helyett csak 2 napi közterületi díjat kellett fizetnie és a további napokon engedély nélkül foglalta el 29 ezer négyzetméternyi közterületet.

A rendezvény több helyen nem biztosította a menekülőutakat és a megfelelő átjárást sem.

A négy alkalom közül háromszor nem kellett kérnie közterülethasználati kedvezményt a Red Bull Air Race-nek, mert azt automatikusan megkapta a Nagy Gábor Tamás által vezetett önkormányzattól.

Az előző önkormányzat a számítások szerint évi 39 millió forint kedvezményt adott a Red Bullnak. A jelenlegi vezetés számításai szerint, figyelembe véve azt, hogy a Clark Ádám tér és a Szilágyi Dezső téren árusítás is folyt, a kereskedelmi célúnak minősítés esetén fennálló díjkülönbözet 135 millió forint. Ha az egész rendezvényt kereskedelmi célú eseményként vesszük alapul, minden közterület használata a vásárokra vonatkozó magasabb díjtétel szerint 577 millió forint – mondta V. Naszályi Márta.

A polgármester hozzátette: a Budavári Önkormányzat új vezetése nem ad ilyen típusú kedvezményeket, támogatásokat reklámcélú rendezvényekre.
Budapesten 2015 és 2018 között rendeztek Red Bull Air Race műrepülő versenyeket. 2019-ben Tarlós István akkori főpolgármester megelégelte a berregést, és nem adott engedélyt a rendezvényre.

hírdetés
hírdetés