Több mint egy hétig késtek a levelek. Korábban helyettesítéssel oldották meg a kézbesítést, de aztán a helyettes is megbetegedett.

Munkaerőhiány miatt több mint egy hétig nem kapták meg a leveleiket az emberek Győrújfalun. Az egyik helyi férfi azt nyilatkozta: egy ismerőse bement a postára, miután gyanús lett neki, hogy hosszú ideje nem kapott semmilyen küldeményt, ekkor pedig kiderült, hogy több levele is érkezett, csak nem volt postás, aki kiszállítsa. Ezután ő maga is bement a postára, és hasonlóan járt.

A Magyar Posta közleményében azt írta: a létszámhiányt toborzással és célzott hirdetésekkel próbálják megoldani, eddig azonban nem sikerült munkavállalót találniuk. Korábban helyettesítéssel oldották meg a kézbesítést, ám most a helyettes is megbetegedett, ezért késtek a levelek. Tegnap azonban pótolták az elmaradásokat.

hírdetés
hírdetés