Szerelemféltés, lövöldözés a kecskeméti plázában. Csodával határos módon senki nem sérült meg a féltékeny vadász ámokfutásában. Persze ehhez az is kellett, hogy exét egy testőr védje. A lödöző vadászt őrizetbe vették a rendőrök.

Szerelemféltés, lövöldözés a kecskeméti plázában. Csodával határos módon senki nem sérült meg a féltékeny vadász ámokfutásában. Persze ehhez az is kellett, hogy exét egy testőr védje. A lödöző vadászt őrizetbe vették a rendőrök.

 

Délután 4 óra 7 perckor lövés dördült egy kecskeméti áruházban, írja a police.hu.  A rendőrök azonnal a Deák Ferenc téri Alföld Áruházhoz vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet miatt indított eljárást. A férfi elszámoltatása folyamatban van. A történtek során nem sérült meg senki.

A baon.hu információi szerint a férfi ki akarta végezni a nőt. Egy szemtanú szerint a férfi 22 éven át az élettársa volt a boltban dolgozó nőnek, azonban a nő három héttel ezelőtt szakított vele. Úgy tudják, hogy a férfi már a kapcsolatuk során is többször agresszív volt, akadt olyan is, hogy testileg bántalmazta párját. Állítólag a férfi az elmúlt három hétben többször is életveszélyesen megfenyegette a nőt, vélhetően nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. Helyszíni információik szerint a nő testőrt is fogadott emiatt maga mellé.

 

Az őrizetbe vett férfi egyébként vadász, a sörétes puskájával ment be az üzletbe, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel. A nő azonban gázsprayvel a férfi felé fújt, erre a férfi lövést adott le, de az nem talált. Ezután pedig a nő testőre leteperte a férfit, majd az áruház biztonsági őreivel visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.

 

Az ügy több részletében is fura.  Ha a nőt a vadász barátja fenyegette miért nem fordult a rendőrséghez ? Talán elkerülhető lett volna ez az áruházi félelemkeltő jelent. Az is fura, hogyha a nőnek volt testőre, akkor az miért nem akadályozta meg, hogy a vadász lőni tudjon? Vagy az volt a cél, hogy előbb elsüsse a puskáját?  Az is fura, hogy egy testőrre honnan van pénze egy bolti eladónak ? Nem beszélve arról, hogy egyelőre nem tudni pontosan mi is áll ezen fura szerelmi drámának tünő eset hátterében.

hírdetés
hírdetés