Komoly bajban a Jobbik. Nyomoz az ügyészség ellenük, mert nem adták át az ÁSZ-nak a párt gazdálkodásával kapcsolatos dokumentumokat. A párt szerint erről szó sincs, sőt politikai hadjárat folyik ellenük, ezt bizonyítja az is, hogy hiába vitték azóta be a dokumentumokat azt az ÁSZ nem vette át. Nos fura egy eset. Főleg annak tükrében, hogy a kamupártok ellen ilyen gyorsan nemigazán tudott fellépni sem az ÁSz sem más hivatalos szerv. S azok megszüntetése szóba sem került. Nem beszélve a hatalmas adósságokat felhalmozó MDF-ről.

Érdekes, hogy amint nyomozást indított az ügyészség a Jobbikkal szemben, a kormány szigorította a pártok gazdálkodásának szabályait. S az is érdekes, hogy mindezt megelőzően a Fidesz kedvenc közvéleménykutatója azt lebegtette be, hogy a Jobbikot meg kell szüntetni, mert nem adta át az ÁSZ-nak a kért iratokat. Az ügyet csak bonyolítja, hogy az ÁSZ nem is engedi a Jobbiknak, hogy a kért iratokat átadja. Erre Vollner János tett kísérletet de elhajtották.

Ami itt folyik az diktatúrában szokásos – véleményezte az ÁSZ viselkedését Vollner.

Mint ismeretes az Állami Számvevőszék feljelentette az ügyészségnél a Jobbikot, amiatt, hogy a párt akadályozza a gazdálkodásának ellenőrzését, az ügyészség pedig nagyon hirtelen elindította a nyomozást. Alig, hogy ez megtörtént, megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet, amely  a szabálytalanul gazdálkodó pártok szigorúbb büntetéséről szól. A rendeletet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jegyzi és röviden arról szól, hogy az a párt, amely törvénysértően használja fel a pénzét, rögtön büntethetővé válik úgy, hogy csökkentik a párt központi költségvetésből származó támogatását.

Ebből az következik, hogy ha az ügyészség esetleg arra jutna, hogy a Jobbik szabálytalanul gazdálkodott, akkor a pártot azonnal megfoszthatnák az állami milliók egy részétől.

Az is érdekes, hogy az Állami Számvevőszék feljelentése azután történt, hogy a Jobbik elkezdett politikai hirdetéseket közzétenni Simicska Lajos reklámfelületein – és ezt kedvezményes áron tehette meg. Ezután elég kusza oda-vissza üzengetés és a törvények különböző értelmezése kezdődött.

hírdetés
hírdetés