A pokolban van egy külön hely azok számára, akik az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáért kampányoltak anélkül, hogy bármiféle tervük lett volna arra nézve, miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.

A pokolban van egy külön hely azok számára, akik az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáért kampányoltak anélkül, hogy bármiféle tervük lett volna arra nézve, miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.

 

Ötven nap van hátra a kilépésig. Tudom, hogy még mindig nagyon sokan reménykednek a folyamat visszafordításában, és én is velük vagyok teljes szívvel, azonban a tények nyilvánvalóak. A brit kormányfőnek, illetve az ellenzék vezetőjének Brexit-párti kiállása jelenleg kizárja ennek a lehetőségét – mondta Donald Tusk, miután Leo Varadkar ír miniszterelnökkel egyeztetett.

A bennmaradás ügyét ma egyetlen politikai erő sem képviseli nem örülök ennek, de a tényekkel nem lehet vitatkozni – tette hozzá.

Reményét fejezte ki, hogy Theresa May brit kormányfő csütörtökön új, működőképes javaslatokkal áll elő a rendezetlen kiválás elkerülése érdekében, valamint ismét leszögezte, hogy nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló szerződés, ahogy benne az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás sem.

Tusk rámutatott, hogy a legfontosabb cél jelenleg a megállapodás nélküli Brexit elkerülése kell legyen, amihez a londoni parlament elutasítása miatt holtpontra jutott folyamat felélesztésére van szükség.

Hangsúlyozta, hogy a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett backstop-záradék az ír-szigeti béke fenntartásának biztosításához szükséges.

Az EU elsősorban békeprojekt, nem tesszük kockára a békét, nem határozzuk meg a lejárati idejét a megbékélésnek, ezért elengedhetetlen a pótmegoldás – húzta alá.

Nyújtsanak hiteles garanciákat az észak-írországi béke fenntartására, és akkor megbízható barátként távozhat az Egyesült Királyság – mondta.

Egyébként azon tűnődöm, hogyan nézhet ki a pokolban az azok számára fenntartott külön hely, akik a Brexit mellett kampányoltak anélkül, hogy bármiféle tervük lett volna arra nézve, miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani – fogalmazott Donald Tusk.

 

Szakemberek szerint az Egyesült Királyságban minden bizonnyal nagy felháborodást keltő kijelentés nem rögtönzés volt, mert azt azonnal közzé is tették az Európai Tanács elnökének Twitter-oldalán.

 

Leo Varadkar azon véleményének adott hangot, hogy a ratifikálásra váró kiválási szerződés a “lehető legjobb megoldás”, a brit belpolitika instabilitása pedig jól demonstrálja, miért is van szükség az ír tartalékmegoldásra. Emellett figyelmeztetett, folytatni kell a felkészülést az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kiesése esetére.

 

A sajtóértekezlet végén bekapcsolva maradt Varadkar mikrofonja, így lehetett hallani, amint nevetve azt mondja Tusknak, hogy bár igaza van, a brit sajtóban ezért a mondatáért “nagy bajba fog kerülni”.

 

Nigel Farage brit európai parlamenti (EP-) képviselő, a Brexit-párti tábor egyik vezéralakja azonnal reagált Tusk megjegyzésére.

 

A kilépés után megszabadulunk a hozzá hasonló, senki által meg nem választott, arrogáns zaklatóktól. Számomra inkább úgy hangzik, mint a paradicsom – írta.

 

Az ír kormányfő később Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt, akivel közös közleményt adtak ki, és újfent leszögezték, hogy nem nyitják újra a huszonhetek a már letárgyalt, “kiegyensúlyozottnak” számító kiválási egyezményt, az ugyanis az egyetlen lehetséges megoldás.

 

Juncker elmondta, hogy a csütörtökön Brüsszelbe látogató Theresa May teljes mértékben tisztában van a bizottság álláspontjával.

hírdetés
hírdetés